Rusko szerint lesz kisajátítás Zsolnánál

Pozsony. Pavol Rusko szerint a kormány a Zsolna melletti Hyundai/KIA autógyár felépítése érdekében kisajátításhoz folyamodik.

Pozsony. Pavol Rusko szerint a kormány a Zsolna melletti Hyundai/KIA autógyár felépítése érdekében kisajátításhoz folyamodik. A gazdasági minisztérium három lehetőséget terjesztett a kabinet elé: a kisajátítást, a beruházás áthelyezését, végezetül az építkezési engedély szeptemberi kiadása után az érintett parcellák újbóli felbecsülését. Pavol Rusko gazdasági miniszter kijelentette: „A kisajátítás kellő politikai támogatást kapott a kormányban, és ha elkezdődik, egyik minisztérium sem fogja ellenezni.”

Gyurovszky László építésügyi miniszter ugyanakkor lapunknak elmondta, a kormány csak tudomásul vette Rusko jelentését, de nem fogadott el határozatot a kisajátításról, amit az MKP ellenez.

Ugyanakkor az építést végző cég is megkezdheti a kisajátítási eljárást, s onnantól fogva az ügy a bíróságokra tartozik, a kormánynak nincs beleszólása.

Rusko szerint 919 tulajdonos nem hajlandó eladni parcelláját, közülük 450-nek 10 négyzetméternél(!) is kisebb földje van. A kisajátítás perek százait indíthatja el, hiszen már eddig is több mint százan nyújtottak be panaszt a Zsolnai Járásbíróságon. A döntés másik következménye: a beruházás akár 9 hónapos késést is szenvedhet, ami a dél-koreai társaság nemtetszését vonhatja maga után.

A Hyundai/KIA autógyár beruházása eddig 884,953 millió koronát emésztett fel. A legpénzigényesebbnek mindeddig a gyár építéséhez szükséges terep előkészítése számított. A tereprendezés legfontosabb előkészítője a turócszentmártoni Promt Kft., amely a műszaki és kommunikációs infrastruktúrát készíti elő.

Új jelentkező akad bőven

Ha a Hyundai/KIA Zsolna mellett képtelen lesz felépíteni a gyárát, Zsarnóca kész felajánlani megfelelő építési területet – állítja Dušan Gréger, a város polgármestere, s már az érintett földtulajdonosokkal is tárgyaltak. Korábban Pavol Rusko gazdasági miniszter azt nyilatkozta, a zsolnai befektetés meghiúsulása esetén nyitrai, aranyosmaróti és zsarnócai helyszíneket tudunk felajánlani a koreaiaknak. Emellett a befektetés megvalósításához a Besztercebányai kerületben a Badín-Sielnica ipari park, a Malackai járásban pedig az EuroValley ipari park ajánlotta fel a szolgáltatásait. (t, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?