Robbantással fenyegettek

Belgrád. A Vajdaságban robbantással fenyegették meg a kedvezménytörvény végrehajtását végző zomybori információs irodát és a becsei kihelyezett ügyfélfogadás helyszínét.

Belgrád. A Vajdaságban robbantással fenyegették meg a kedvezménytörvény végrehajtását végző zomybori információs irodát és a becsei kihelyezett ügyfélfogadás helyszínét.

Dudás Károly, a délvidéki ajánlószervezet elnöke elmondta: ismeretlen telefonáló azzal fenyegette meg a zombori iroda alkalmazottjait, hogy felrobbantja az irodát, ha nem hagyják abba a munkát. Ugyanez történt Becsén is, ahol kihelyezett ügyfélfogadást tartottak. A rendőrség azonnal biztosította a két helyszínt. Zomborban és Becsén is folytatódik a munka, s jelenleg rendőrök őrködnek mindkét irodánál. Dudás emlékeztetett arra, hogy a milosevicsi rendszerben számos alkalommal megfenyegették a vajdasági magyarokat, bombát is dobták egy nyugat-bácskai magyar politikus házára, de egyetlen alkalommal sem kerítették kézre a tetteseket. „Remélem, hogy Szerbiában ilyen téren is megtörtént a rendszerváltozás, és a tetteseket elfogják” – mondta Dudás. Megjegyezte, mindeddig a szerbiai és a jugoszláv hatóságok semmilyen akadályt nem gördítettek a kedvezménytörvény végrehajtása elé. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?