Putyin szájkosarat kaphat Bukarestben

Moszkva. Bíráló hangvételű írások sora jelent meg az orosz sajtóban a bukaresti NATO-csúcsról, amely hivatalosan a tegnap esti vacsorával vette kezdetét. A Kommerszant azt emelte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfőt szóhoz sem engedik ott jutni.

Moszkva. Bíráló hangvételű írások sora jelent meg az orosz sajtóban a bukaresti NATO-csúcsról, amely hivatalosan a tegnap esti vacsorával vette kezdetét. A Kommerszant azt emelte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfőt szóhoz sem engedik ott jutni. Dimitrij Rogozin orosz NATO-nagykövet ugyanis már napokkal korábban utalt arra, hogy Bukarestben nem ismétlődhet meg Putyin nagy feltűnést keltő (szinte hidegháborús – a szerk.) müncheni beszéde, mivel a román fővárosban más – a szokásos zárt – formában folynak a tárgyalások. Néhány órával később hozzátette, hogy a formának megfelelően a NATO–Oroszország Tanács ülése után is csak a NATO-főtitkár áll az újságírók elé, s megállapította: a NATO vezetése nyilván a vita elfojtására törekszik, az orosz elnök nem tudja nyilvánosan kifejteni véleményét a világ fontos politikai kérdéseiről. Ez nem szép, és nem helyénvaló a szabályokra hivatkozni – mondta. A lap a NATO központjában is ellenőrizte a dolgot, s igen terjedelmes cikkben ismertette a választ, amely nem változtat a lényegen: Putyin a NATO-főtitkár záró sajtóértekezlete utáni tájékoztatón szólalhat csak meg a nyilvánosság előtt.

A bukaresti csúcs Moszkva számára kellemetlen momentumai között említik azt a konferenciát, amelyet a csúccsal párhuzamosan a román külügyminisztérium, a German Marshall Fund és a Chatham House rendez: ezen felszólal a csúcs több olyan résztvevője, aki a csúcstalálkozón nem kap szót. A tanácskozás témái között szerepel egy vita arról, hogy szüksége van-e Ukrajnának a NATO-ra. A rakétapajzs-telepítés kérdéséről folytatandó vitára meghívták Konsztantyin Koszacsovot, a duma külügyi bizottságának elnökét, de az oroszországi helyzetről szóló vitában Mihail Kaszjanov volt kormányfő, mai ellenzéki, Szergej Markov, a duma képviselője és egy brit parlamenti képviselő kap szót. És különösen sérelmezik: Putyintól eltérően Mihail Szaakasvili grúz államfő a csúcs úgynevezett éjszakai ülésén, Viktor Juscsenko ukrán elnök pedig a NATO–Ukrajna Tanács ülését követő sajtóértekezleten kap lehetőséget a megszólalásra. A NATO-csúcsról a 9. oldalon tudósítunk. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?