Nyugtalanítja a nagy csend

Varsó, Pozsony. A Gazeta Wyborcza tegnap közölte annak a beszélgetésnek a részletét, amelynek során múlt heti lengyelországi látogatása idején Mikuláš Dzurinda bírálta a magyar kedvezménytörvényt és a jelenlegi magyar kormány ezzel kapcsolatos, szerinte óvatos politikáját.

Dzurinda „nagy problémának” nevezte a korábbi, Orbán Viktor vezette magyar kormány által „kierőszakolt“ magyarigazolványt, amelynek szlovákiai alkalmazásához – ahogyan fogalmazott – európai demokrataként nem adhatja hozzájárulását. Szavai szerint Medgyessy Péter jelenlegi magyar miniszterelnök „kicsit fél” attól, hogy eltávolítsa a törvényből az oda nem illő rendelkezéseket. Minthogy a szlovákiai magyar kisebbség képviselői bent vannak a kormányban – folytatta –, nem szeretne törvényes ellenintézkedéseket foganatosítani, de ha rákényszerül, ezt is meg fogja tenni.

Lapunknak arra a kérdésére, hogy mi késztette a kemény hangú varsói nyilatkozatra, a szlovák kormányfő ezt válaszolta: „Nyugtalanít az a csend, amely a törvénymódosítás körül kialakult. Éppen erről szerettem volna tárgyalni Medyessy Péter kormányfővel. Budapest többször kinyilvánította, hogy a jogszabályt az év végéig mindenképpen módosítják. Már november közepét írunk, de a szlovák fél hivatalosan semmit sem tud arról, miként halad a törvénymódosítás folyamata. A helyzet számunkra egyre tarthatatlanabb. Október végi telefonbeszélgetésünk során Medgyessy miniszterelnök úr megígérte, hogy mielőtt elutazik az Egyesült Államokba, megegyezünk a személyes találkozó időpontjában. Sajnos, magyar partnerem úgy utazott el, hogy a terminust nem rögzítettük” – közölte. Ezután azt említettük, hogy a jelek szerint a szlovák fél leginkább az oktatási támogatást ellenzi. Vajon semmilyen formát sem tart elfogadhatónak? „Semmiképpen sem egyezünk bele abba, hogy állampolgárainkat etnikai alapon különböztessék meg. Megengedhetetlen, hogy egymás mellett nőjenek fel gyermekek, akik közül néhányan azért kapnak pénzt a szomszédos országtól, mert magyar tannyelvű iskolába járnak. Ez a megoldás egyszerűen szóba sem jöhet. A törvény vonatkozó rendelkezéseit úgy kell módosítani, hogy az elfogadható legyen a Szlovák Köztársaság számára” – hangzott a kormányfő válasza. Nyilatkozatának végén a pozsonyi miniszterelnök rámutatott: „Két módja van azon kellemetlenségek megszüntetésének, amelyek a kedvezménytörvény ellentétes megítélése miatt jelenleg kissé beárnyékolják a szlovák–magyar kapcsolatokat. Az egyik lehetőség az, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosítást fogad el, amelyet tudomásul vesznek az érintett szomszédos országok. A másik lehetséges lépésként az is szóba jöhet, hogy a kedvezménytörvény számunkra kedvezőtlen hatását saját, vagyis szlovákiai jogi normával védjük ki. Nyilvánvaló, hogy az első megoldás mindannyiunk, miként a közép-európai térség stabilitása érdekében is sokkal jobb lenne.” (m, -y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?