Nem lesz kártalanítás

Kassa/Pozsony. „Az az állam, amelyik hagyja, hogy polgárait kisemmizzék, nem jogállam!“ - hangzott el azon a nagygyűlésen, amelyre a BMG Invest kassai ügyfeleit hívták meg. A károsultak szerint a kormány nem bújhat ki a felelősség alól, mivel a csődbe ment betéti társaságok működését a pénzügyi tárca engedélyezte.

A legtöbb kritika Brigita Schmögnerová volt pénzügyminisztert és Ivan Mikloš kormányalelnököt érte, amiért azonnal elhatárolták magukat a betéti társaságtól. A károsultak petíciót fogalmaztak meg, melyet a parlamentbe és a kormányhivatalba juttatnak el, ha pedig szavukat nem hallgatják meg, az emberi jogi bírósághoz kívánnak fordulni. A kassai kerületi hivatal ezer férőhelyes nagyterme kicsinek bizonyult, az érdeklődők egynegyede kinnrekedt. Kassán már két évvel ezelőtt megalakult a Betéti Társaságok Által Megkárosított Polgárok Szövetsége (SOPOS), amely most a BMG Invest csendestársainak érdekképviseletét is felvállalta. Vincent Jasaň, a társaság elnöke elmondta, hogy többször felhívták a kormány figyelmét az üzleti törvénykönyv és a polgári törvénykönyv egyes cikkelyeinek hibáira. Az általuk sürgetett módosításokkal szerintük ellenőrizhetővé vált volna a betéti társaságok pénzügyi helyzete, csak megfelelő fedezettel kezdhettek volna működni. A SOPOS a csődbiztosokkal is szeretett volna együttműködni, hogy a tönkrement cégek pénzzé tett vagyona gyorsabban eljusson a károsultakhoz. A legtöbb esetben azonban már nem volt mit pénzzé tenni. Jasaň szerint az is sikernek tekinthető, hogy az általuk képviselt ügyekkel a kerületi bíróság foglalkozik. A kassaiak örömmel vennék, ha más városokban is alakulnának hasonló érdekképviseletek, hogy közösen léphessenek fel nagyobb fórumokon. A SOPOS képviselői tegnap este ültek tárgyalóasztalhoz a Drukos segítséget ajánló tulajdonosával, František Mojžišsal.

Egyetlen törvény sem teszi lehetővé, hogy a pénzügyi szolgáltatók pórul járt ügyfeleit kártalanítsuk - közölte tegnap František Hajnovič pénzügyminiszter. Az igaz, hogy az AGW és a többi társaság adó formájában jelentős összeget fizetett be, azonban a korábban befizetett adókat már más célokra felhasználták, és az esetleges kártalanítás teljesen felborítaná a pénzügyi gazdálkodást. Viliam Vaškovič pénzügyi államtitkár szerint a leállt társaságok ügye politikai síkra terelődött át, s most éppen azok kritizálják legjobban a szaktárcát, akik korábban semmit sem tettek a lakossági megtakarításokat begyűjtők ellen. A minisztérium már 1999-ben módosította a bankokról és a kollektív befektetésekről szóló törvényt, ami korlátozta a bajba jutott pénzügyi szolgáltatók mozgásterét.

Ivan Šimko belügyminiszter és Milan Hanzel főügyész holnap tájékoztat a csődbe jutott befektetési társaságok ügyében indított nyomozásról. (juk, shz, s)

Politikai tőkét kovácsolnak a csődből

Pavol Hamžík pártelnök szerint az SOP javasolja, hogy az állam akkora összeggel kárpótolja a befektetési társaságok valóban kárvallott ügyfeleit, amekkora adót a betéteik után az államnak fizettek. Azokat, akiknél a betétekből származó eddigi haszon összege már meghaladta a betét alapösszegét, az államnak nem kellene kárpótolnia. Meggyőződése: a pénzügyminisztérium azért nem lépett közbe, mert az alapok forgalma után nagy összegek jutottak az államkasszába.

Mikuláš Dzurinda kormányfő, az SDKÚ elnöke a betétesek részbeni állami kártalanítására vonatkozó javaslatokat populistának minősítette. A csődből maguknak politikai tőkét kovácsoló politikusokat „túlontúl felelőtleneknek“ nevezte, akik „az emberek őszinte elkeseredettségén élősködnek“. Felvetésük a miniszterelnök szerint azért sem helyes, mert logikájuk alapján a csődbe jutott cégeknek is állami kárpótlás járna, hiszen szintén fizettek adót.

Pavel Koncoš, a baloldal elnöke is mérlegelné a károsult kliensek követeléseinek jogosságát. „Meg kellene találni annak a módját, hogy az egyes pénzügyi szolgáltatók klienseit milyen feltételek mellett és milyen magas pénzügyi határig kárpótolnák.” (s, t, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?