Nehéz dűlőre jutni a kvóták ügyében

Brüsszel. Az Európai Unió a tegnapi nap folyamán nem adott választ Pozsonynak a legégetőbb, még nyitott csatlakozási kérdésekre.

Brüsszel. Az Európai Unió a tegnapi nap folyamán nem adott választ Pozsonynak a legégetőbb, még nyitott csatlakozási kérdésekre. Mint azt Ján Figeľ főtárgyaló elmondta, továbbra is nyitott maradt a tej, az izoglukózis és a húsmarha kvótájának kérdése, s megfigyelők szerint a koppenhágai csúcstalálkozó előtti időszak előtt ezek a kérdések lesznek a legégetőbbek.

Az álláspontok a megművelhető termőföld kvótájában közeledtek, a termőföld területe elérhetné a Pozsony által igényelt egymillió hektárt. Figeľ szerint viszont a csatlakozási tárgyalások egészét kell figyelnünk. „A fontos az ország befizetéseinek és a brüsszeli támogatásoknak az aránya, aminek mindenképp pozitívnak kell lennie” – mondta a szlovák sajtóirodának. Véleménye szerint a koppenhágai csúcsra utazó kormányfőket meg kell kímélni attól, hogy ott ezekkel a kérdésekkel foglalkozzanak, de a csatlakozási tárgyalások befejezését csak kétoldalúan előnyös eredmény esetén tartja valószínűnek.

A tárgyalások idei lezárására esélyes tíz EU-tagjelölt ország miniszterelnökei találkoznak Varsóban, hogy kialakítsák az EU javaslataival szemben képviselendő közös álláspontjukat legalább a koncepcionális kérdésekben, ha az eltérő adottságok miatt a részletekben nem is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?