Pozsony. Augusztus elsejétől valamennyi orvosnak kötelezően szerepelnie kell az Orvosok Jegyzékében, melyet a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) vezet és kötelezővé vált a kamarai tagság is.
Négyezer orvos még nem jelentkezett
Pozsony. Augusztus elsejétől valamennyi orvosnak kötelezően szerepelnie kell az Orvosok Jegyzékében, melyet a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) vezet és kötelezővé vált a kamarai tagság is. Az orvosi hivatásról szóló, május 1-jén hatályba lépett törvény ugyanis július 31-ig tette lehetővé, hogy kérvényezzék felvételüket; augusztus elsejétől az egészségügyi intézmények már nem alkalmazhatnának olyan orvost, aki nem szerepel a jegyzékben. A kamara automatikusan felvette a jegyzékbe eddigi tagjait – mintegy tízezer orvos –, a törvényszabta határidőn belül újabb 4 ezret, ám a kamara információi szerint további négyezer még nincs nyilvántartásban. Ők nem is végezhetnének orvosi munkát, egyelőre azonban ellenőrizhetetlen, hogy ki szerepel az Orvosi Jegyzékben. Marián Karvaj, az érsekújvári kórház igazgatója szerint ez egyértelműen a törvény hibája, mivel képtelenség, hogy a kérvényét július 31-én levélben feladott orvos már augusztus 1-jén rákerüljön a jegyzékre, és erről minden kórház értesítést kapjon. „Talán augusztus közepére kapjuk meg a jegyzéket, ezért ma még nem tudjuk ellenőrizni, hogy melyik orvosunk nem szerepel benne” – mondta Karvaj. Pásztor László alelnök szerint a kamara még augusztusban is elfogadja a „későn ébredők” jelentkezését, és cáfolta azt a híresztelést, hogy a most jelentkezőktől magasabb tagsági díjat követelnek, mint az eddigi kamarai tagoktól. „Az idei tagsági 2700 korona, ennyit fizet mindenki” – mondta Pásztor. Regisztrálják azokat a frissen végzett orvosokat is, akiknek biztos állásajánlatuk van. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.