Mitro önként távozik

Pozsony. Vladimír Mitro titkosszolgálati igazgató benyújtotta lemondását. Ha a kormány elfogadja, és Rudolf Schusternek javasolni fogja Mitro visszahívását, az államfő eleget tesz a kérésnek – erősítette meg Ján Füle elnöki szóvivő.

Mitro megy ČTK-fotóA titkosszolgálat főnöke a személye körül kialakult koalíciós konfliktus miatt döntött úgy, hogy távozik. „Nem vagyok politikus, de értek a szóból, és nem nézhetem tovább ezt a kavarodást, mely gátolja a titkosszolgálatot a normális munkában. A politikai helyzet megnyugtatása érdekében mondok le” – olvasható az igazgató nyilatkozatában. Mitro két kormánypárt – az MKP és a KDH bizalmát veszítette el –, és a kereszténydemokraták a mai kormányülésen akarták javasolni leváltását. Vélhetően a miniszterelnök ezt megvétózta volna, és fokozódott volna a feszültség a partnerek között. Az ANO sem szavazta volna meg Mitro menesztését, mert előbb a lehetséges utód nevét akarta volna hallani. Az SDKÚ viszont az utódról nem akart tárgyalni. Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke logikus lépésnek minősítette Mitro elhatározását, és reméli, megnyugodnak a koalíciós kedélyek. „Elsősorban az SDKÚ-tól várjuk, hogy javasoljon valakit e tisztségre” – válaszolta Lintner kérdésünkre, személy szerint kit képzelne el Mitro utódjaként. Később hozzátette: Ján Mojžišt, a Nemzetbiztonsági Hivatal főnökét szívesen látná. „Mitro tisztességes döntést hozott, mert hosszú ideig nem lehet a koalíciós pártok támogatása nélkül működni. Megkönnyítette a koalíció dolgát, hiszen most már nem olyan szellemben kell tárgyalni, hogy keresünk utódot, és utána lemondatjuk az igazgatót, hanem minél gyorsabban meg kell találni az új igazgatót” – nyilatkozta lapunknak Bugár Béla MKP-elnök, aki a Koalíciós Tanács tegnap esti ülése előtt kizártnak tartotta, hogy a partnerek néhány óra alatt megtalálják az utódot. Mikuláš Dzurinda kormányfő nem akarta elárulni, mi a véleménye Mitro döntéséről, és arról sem nyilatkozott, ki jöhet számításba a tisztség várományosaként. A KDH mindent elkövet, hogy a titkosszolgálat élére feddhetetlen, profi és megbízható személy kerüljön – olvasható Pavol Hrušovský KDH-elnök állásfoglalásában. A házelnök szerint az új igazgatónak azzal kellene kezdenie munkáját, hogy az elhárítás éléről eltávolítja Peter Tóthot.

Mitro már másodszor távozik a SIS éléről. 1995-ben – saját bevallása szerint – lelkiismereti okokból mondott le, és állítólag sajnálja, hogy akkori távozása nem akadályozta meg az 1995 és 1998 közötti titkosszolgálati visszaéléseket. 1998-ban azért vállalta el a tisztséget, hogy megreformálja a testületet; szerinte ez sikerült. Mitro szerint azok a problémák – például volt titkosrendőrök alkalmazása –, melyeket mostanában a sajtó boncolgat, nehezen orvosolhatók. „Az, hogy a fegyverkereskedőknek nem tetszem, régóta világos. Azt is normálisnak tartom, hogy nem nyertem el néhány kormánypárti politikus tetszését. Sajnálom viszont, hogy ha már semmit nem tudtak ellenem felhozni, bizonyos körök a háttérben hazugságokat terjesztettek rólam” – hangsúlyozta Mitro. (sza, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?