Mit kívánnánk, ha kifognánk az aranyhalat

Pozsony. A 2004-es évtől a lakosság több mint 25 százaléka tart, derült ki az MVK közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, ezzel szemben a megkérdezettek 32,2 százaléka pozitív változásokban reménykedik.

Pozsony. A 2004-es évtől a lakosság több mint 25 százaléka tart, derült ki az MVK közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, ezzel szemben a megkérdezettek 32,2 százaléka pozitív változásokban reménykedik. Optimizmussal és örömmel telve csak 5,8 százalék várja az új évet, míg félelemről 12,4, teljes esélytelenségről 6 százalék beszélt.

Ha a kifognák a mesebeli aranyhalat, mely három kívánságot teljesítene, 43,1 százalék egészséget kérne, pénzt és egyéb anyagi javakat pedig 22,6 százalék. Megfelelő munkahelyet, karriert, előléptetést 18,1 százalék, nem anyagi javakat 15,9 százalék, politikai és szociális értékeket a megkérdezettek 12,7 százaléka kérne a csodatévő haltól. A politikai és szociális értékeken belül 2,6 százalék békét, 2,3 százalék új kormányt, 2 százalék pedig jobb politikai vezetőket szeretne. A megkérdezettek egy kis csoportja a szocializmus visszatérését szeretné, egy másik a vallási előírásoknak megfelelő életvitelt szeretne elérni. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?