Pozsony. Augusztus folyamán minden nyugdíjas megkapja az ezerkoronás nyugdíj-kiegészítést – jelentette be tegnap František Halmeš, a Szociális Biztosító vezérigazgatója. A biztosító tegnap kezdte meg – a parlament által júniusban jóváhagyott törvény alapján – a kifizetést.
Megkezdték a kiegészítés kifizetését
„A kiegészítést nem kell külön kérvényezni, ha azonban tévedésből nem kapná meg a jogosult, akkor forduljon a biztosító helyi kirendeltségéhez vagy a központi hivatalhoz” – mondta Halmeš.
Jár az ezres a fegyveres testületekből nyugdíjba vonultaknak is, nekik azonban az egyes szaktárcák nyugdíjosztályai fizetik ki az ezer koronát. Erre a célra az állami költségvetés biztosítja a szükséges pénzt, a közel 11 ezer nyugdíjas ezerkoronás kiegészítése 23,6 millió koronába kerül. A biztosító több mint 1,2 milliárd koronát fizet ki pluszban a mintegy 1,229 millió nyugdíjasnak, a kiegészítéssel kapcsolatos ügyintézés további 25 millió koronába kerül. Jár az ezer korona azoknak is, akik csak az év hátralévő részében vonulnak nyugdíjba, ők az első nyugdíjkifizetéskor kapják meg.
Csak egyszer ezer koronára számíthat az is, aki több nyugdíjat – például öregségit és özvegyit is – kap, de jár a kiegészítés a korkedvezményes öregségi, a rokkantsági, az özvegyi, a szociális és az árvasági járadékra jogosultaknak is. (lpj)
Nem csökken a nyugdíjak reálértéke
Pozsony. A kiegészítésnek köszönhetően idén nem csökken a nyugdíjak reálértéke, sőt 0,3 százalékos emelkedésre lehet számítani. Ebbe természetesen már beszámították a decemberi nyugdíjemelést is; az várhatóan 3,4 százalékos lesz. Jövőre ennél jóval nagyobb, talán az érintettek számára is érezhető mértékben nőnek a nyugdíjak, az előrejelzések szerint a 2004 júliusára tervezett valorizációnak köszönhetően 3-3,5 százalékkal emelkedik a nyugdíjak reálértéke. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.