Koppenhága. Hektikus állapotok uralkodtak tegnap a dán fővárosban, ellentmondó jelentések érkeztek a tizenötök, valamint a tagjelöltek közötti többfordulós különtalálkozókról is. Lapzártakor még azt sem lehetett tudni, hogy befejezik-e tegnap a tanácskozást, vagy pedig hosszabbítanak, és ma folytatják az egyeztetést.
Máris családtagként veszekedett mindenki
Kőkemény álláspontot képviselt Lengyelország, Leszek Miller kormányfő különtárgyalásokat folytatott Gerhard Schröder német kancellárral – Schröder korábban többször is kijelentette: Lengyelország nélkül nincs EU-bővítés –, aki ezt követően közölte, hogy Varsó elfogadta a németek javasolta kompromisszumot. Erre a lengyel delegáció rácáfolt, mondván: Schröder javaslatát meg kell vitatniuk. Magáról a Schröder-javaslatról is ellentmondó információk érkeztek, később cáfolták azt az eredi állítást, hogy a lengyelek plusz egymilliárd euróval többet kapnának. Tehát a német javaslat lényege az volt: a 2005-2006-ban Lengyelországnak járó összesen mintegy 8,6 milliárd eurós strukturális alapokat egymilliárd euróval csökkentenék, s ezt az egymilliárdot „készpénzáramlást megkönnyítő forrásként” bocsátanák a lengyelek rendelkezésére, vagyis hamarább hozzájuthatnának a pénzhez. Tény, hogy a javaslat nem olyan nagyvonalú, mint amilyennek tűnik. „Új pénznek” ugyanis csak a többi kilenc tagjelölt számára felajánlott 300 millió euró számítana, a lengyelek esetében csupán költségvetési előirányzatokat alakítanának át készpénzáramlássá. Az is tény viszont, hogy ez utóbbi legalább biztos pénz lenne, míg a strukturális alapok részeként előirányzott összegek csak megfelelő pályázatokkal hívhatók le és használhatók fel. Az MTI ennek kapcsán megjegyezte: a német javaslat tovább erősítette azt a benyomást, hogy a csatlakozás pénzügyi feltételeiről folytatott végső és intenzív alkudozások kulcsa Németország és Lengyelország kezében van.
Egyébként két másik érzékeny téma is szerepelt tegnap Koppenhágában. A ciprusi kérdésben a jelentések szerint nem sikerült előrelépni, Törökország pedig sérelmezte és elutasította a vele kapcsolatos határozatot. (m, t, o)
Egyeztettek a visegrádi négyek
Koppenhága. Este hétkor kaptuk a gyorshírt, hogy Lengyelország és Csehország elutasította a legújabb uniós ajánlatot, Magyarország pedig időt kért a visegrádi partnerekkel való konzultációra. A négy visegrádi kormányfő budapesti kérésre megtartott rendkívüli értekezlete lapzártánk idején még tartott. (t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.