Magasról esett vissza magasra

Pozsony. A májusi felmérések alapján jelentősen csökkent egyes kormánypolitikusok népszerűsége, az ellenzékieké változatlan maradt, esetleg javult. A folyamat már egy éve tart. A legnagyobb esést Robert Fico miniszterelnök, a Smer vezetője „mutatta be”, de még mindig magasan áll a politikusok bizalmi listáján. Tavaly januártól mintegy 10 százalékpontot csökkent a népszerűsége.

A Smer elnöke 2007 januárjában még 42,5 százalékos népszerűségnek örvendett, most május elején azonban már csak 31,2 százalékos támogatottsága volt. Pavel Haulík szerint a miniszterelnök ezt elsősorban a sajtóhoz való viszonyának köszönheti. „Sem ő nem szereti a médiákat, sem a médiák őt, ez meglátszik a népszerűségén” – véli a szociológus. Csökkent Ivan Gašparovič népszerűsége is, Ján Slota pedig egy hónap alatt 5 százalékpontot „zuhant”, s már nem a harmadik, hanem „csak” a negyedik. Megelőzte őt a legnépszerűbb ellenzéki politikus, Iveta Radičová, aki mintegy másfél év alatt megduplázta népszerűségét: a tavaly januári 4-5 százalékról mára 9-10 százalékra nőtt a támogatottsága. Haulík úgy véli, ez annak köszönhető, hogy bejelentette, indul a 2009-es államfőválasztáson.

Gašparovič visszaesése Haulík szerint nem jelenti egyértelműen, hogy csökkentek esélyei a köztársasági elnöki posztra. Radičová népszerűsége azonban tovább emelkedhet, ha aktívabb kampányba kezd. „Növelné esélyeit, ha lazábbra fogná a kapcsolatot anya?pártjával, az SDKÚ-val, és jót tenne neki az is, ha kicsit eltávolodna a párt elnökétől, Mikuláš Dzurindától” – állítja Haulík.

Slota támogatottságának csökkenését szintén a médiákban megjelent hírekkel indokolja a szociológus. „Népszerűségére hatással van az is, hogy az SNS a koalíció része, ezért a többi kormánypárt választói nem tekintik egyér?telműen negatív szereplőnek – véli Haulík. – A legutóbbi visszaesést elsősorban a múltjával kapcsolatos hírek közzététele okozta. Kérdéses, hogy lesz-e ennek hosszú távú hatása.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?