Deménd.
Lövészárok-háború Deménden
Deménd. A helyi önkormányzat január 31-i rendkívüli ülése után a faluban visszás helyzet alakult ki, mert – noha a képviselő-testület megállapította, hogy február 1-től Stutika Gyula immár nem jogos polgármestere többé a községnek – a polgármester továbbra is ellátja hivatalát, ráadásul döntései és módszerei miatt a testületet ő is feljelentette a Lévai Járási Ügyészségen és az ipolysági rendőrparancsnokságon. A képviselők viszont jogkörrel való visszaélés, hűtlen kezelés alapos gyanúja, valamint egy szerintük kulcsfontosságú írásos bizonyítékokat tartalmazó, lepecsételt és lezárt doboz eltűnése miatt jelentették fel a polgármestert az ügyészségen. Mivel az ügyet jelenleg a rendőrség és az ügyészség is vizsgálja, Stutika Gyula polgármester jogi képviselőjének tanácsára hivatalosan semmit sem óhajtott közölni lapunkkal, bár azt elmondta: a képviselő-testület ellene felhozott vádjai alaptalanok, szó sincs gazdasági visszaélésről, az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabály határidejét betartotta, a bérleti és munkaszerződéseket neki mint polgármesternek jogában áll saját hatáskörben aláírni, az pedig nem igaz, hogy a helyi szeméttelep vezetését ő külön munkakörben, külön fizetésért végezte volna eddig. A polgármester egyáltalán nem tartja törvényesnek és legitimnek a héttagú képviselő-testület január 31-e óta folytatott üléseit és döntéseit. Kürthy Attila alpolgármester a képviselők nevében annyit mondott, a dokumentumok alapján a testület tagjai azt is megállapították, hogy a polgármester egészen január végéig a hulladéklerakó gazdasági vezetője volt, tehát egyszerre két olyan funkciót is betöltött, amelyekre az összeférhetetlenségi törvény alapján nem lett volna jogosult. A képviselő-testület szintén ügyvédet fogadott, bár a legfrissebb értesüléseink szerint a jogász visszalépett, tehát most új jogi képviselőt keresnek. Továbbá úgy értesültünk, hogy a lévai ügyészség a deméndi ügyet az ipolysági rendőrség hatáskörébe utalta. További részleteket a negyedik oldalon olvashatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.