ĺgy vagy úgy átalakul a cseh kabinet

Prága. Csehországban egy hónappal megalakulása után átalakul Vladimír Špidla hárompárti kormánya. Hogy miképp, arról még nincs végleges döntés.

Prága. Csehországban egy hónappal megalakulása után átalakul Vladimír Špidla hárompárti kormánya. Hogy miképp, arról még nincs végleges döntés. Jelen pillanatban két változat van az asztalon: az egyik, hogy az eddig szerény parlamenti többséggel rendelkező három párti koalíciós kabinet két pártivá és kisebbségivé válik azzal, hogy menesztenék a kormányból a Szabadság Unió–Demokratikus Unió (US–DEU) mindhárom miniszterét. A másik, hogy az uniósoknak csak egy, de legfeljebb két miniszterük maradna a kabinetben. Ebből is jól látható, hogy a változások célja csökkenteni az US–DEU súlyát a kormányban, mert partnereik szerint megbízhatatlan.

Vladimír Špidla kormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöke szombaton bejelentette, hogy meneszteni kívánja a legkisebb koalíciós partner három miniszterét, s az átalakított kormányban csak a szociáldemokraták és a Kereszténydemokrata Unió–Csehszlovák Néppárt (KDU–CSL) képviselői kapnának miniszteri megbízatást. Ugyanakkor a 17 tagú kabinet 16 tagúra csökkenne, s a ČSSD és a KDU–CSL egy-egy újabb bársonyszéket kapnának. Špidla pártja vezetőségének szombati ülése után bejelentette, hogy az új miniszterek nevét valószínűleg hétfőn hozza nyilvánosságra. A három pártelnök vasárnap délelőtti megbeszéléséről hivatalos tájékoztatás nem jelent meg. Robert Kolár, az US–DEU alelnöke azonban elmondta: várható, hogy pártja mégis megmarad a koalícióban, de súlya, minisztereinek száma csökkenni fog. Vasárnap az esti órákban még egy találkozót tartottak. Ennek eredménye lapzártakor nem volt ismert. A kormányfő azért döntött a kabinet átalakítása mellett, mert az US–DEU nem teljesítette feltételét, hogy a volt elnök, Hana Marvanová mondjon le képviselői mandátumáról. Marvanová erre sem Špidla, sem az US–DEU vezetőségének felszólítására nem volt hajlandó. Mandátumától pedig megfosztani nem lehet. A képviselőnő, aki ellenszavazatával pénteken megtorpedózta a kormány adótörvények módosítására irányuló javaslatának elfogadását, s ezzel a mostani kormányválságot előidézte, szombaton csak annyit közölt, hogy távozik a képviselőház alelnöki tisztségéből, mert azt a koalíció támogatásával szerezte meg. „Elfogadhatatlan, hogy fontos döntések továbbra is egy embertől függjenek, aki eddig már több esetben is bebizonyította, hogy képtelen megfelelő összefüggésekben felelősen gondolkodni” – jelentette ki Špidla. A kormány átalakításáról Václav Havel államfőt folyamatosan tájékoztatja. Špidla azt szeretné, ha a kormány átalakítását keddig lezárnák. Havel ugyanis kedden az Egyesült Államokba utazik.

KDU-CSL vezetősége egyetért Špidla elképzeléseivel, s azt szeretné, ha a kisebbségi kormányt az US–DEU továbbra is támogatná. Ivan Pilip elnök bejelentette, hogy Marvanován kívül a párt többi kilenc képviselője kész is erre, s pártja szívesen maradna a kormányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?