Küszöbön a végső ütközet

Washington/Bagdad/London/Moszkva. Küszöbön áll az iraki főváros bevételéért indítandó végső ütközet. A The Times a katari amerikai parancsnokság forrásaira hivatkozva tegnap azt írta, hogy az Iraki Szabadság hadművelet fő szárazföldi ütközete 48 órán belül megkezdődik.

Még pihen az erősítés. Tegnap megérkeztek Kuvaitba az amerikai 4. tüzérségi hadosztály újabb egységei. A katonákkal az Irakban harcoló amerikai csapatokat egészíti ki a washingtoni hadvezetés. ČTK/AP-felvételTegnap, a háború 14. napján a reggeli óráktól folyamatosan érkeztek a szövetségesek sikeres harci előrenyomulásáról szóló hírek, délután és este pedig már egészen fantasztikus jelentéseket tettek közzé. A BBC rádió helyszíni tudósítója azt mondta, a Bagdad felé törő 3. amerikai gyalogos hadosztály nem ütközik ellenállásba, a fővárost védő Köztársasági Gárda elit Medina hadosztálya a jelek szerint „jórészt elenyészett”. Az amerikaiak már annál a 20 mérföldnél (36 kilométernél) is közelebb járnak Bagdadhoz, amelyről a középső parancsnokság nem sokkal korábbi sajtótájékoztatóján beszéltek. Mivel a Köztársasági Gárda ugyancsak Bagdadot védő másik, Bagdad nevű hadosztálya – ahogy az amerikai tájékoztatón délután bejelentették – Kút térségében, súlyos csata után gyakorlatilag megsemmisült, az amerikai tengerészgyalogság „üres autópályán robog az iraki főváros felé” – hangzott a helyszíni tudósítás.

KÉSZÜL A MEGLEPETÉS

A BBC által idézett források tegnap délután azt mondták, a szövetséges erők ékje legkésőbb 24 órán belül Bagdad elővárosaiban lesz. Azt is közölték a tudósítóval, hogy a következő 24–48 órán belül jelentős meglepetésekre lehet számítani. Tony Blair brit kormányfő a múlt héten kiemelte a Medina hadosztály jelentőségét, mondván: kritikus pillanat lesz, amikor a szövetségesek először megütköznek vele. Most a The Times azt írta, a Köztársasági Gárda hat hadosztálya közül a Medina tűnik a leggyengébbnek, miután az alakulatot egy hete támadják az amerikai légierő B1-es, B2-es és B52-es hadászati bombázói. Az amerikai katonai tervezők abban bíznak, hogy ez a felmorzsoló légi hadjárat a Medina 12 ezer fős személyi állományának és 400 orosz T72-es harckocsijának legalább a felét „leépítette”. Ez a felmorzsoló hadjárat még tegnap este is folytatódott: a brit királyi légierő fairfordi támaszpontjáról felszállt B52-esek hat, egyenként fél tonnás, precíziósan vezérelt fürtös bombát dobtak egy iraki páncélos oszlopra Bagdad alatt.

Közben a szövetségesek légiereje ismét több hullámban bombázta Bagdadot, konkréten az elnöki palotaegyüttest, a fővárost védő alakulatokat, és a B2-esek már az északi iraki frontvonalat is tűz alá vették. Az egyre kiterjedtebb front több helyéről jelentettek civil áldozatokat is, más adatokat közöltek az irakiak, és megint másokat a szövetségesek. Bagdadban állítólag találat érte az egyik, a Vörös Félhold által működtetett szülőotthont, szemtanúk több halottról és legkevesebb 25 sérültről számoltak be. Közben válságülést tartott a legfelsőbb iraki vezetés, amelyen állítólag Szaddám Huszein és két fia is részt vett. Szaddám újabb harcra buzdító üzenetet intézett az iraki néphez, de ő nem jelent meg a képernyőn.

VEGYI FENYEGETÉS

Az iráni száműzetésben élő síita ellenzék tegnap közleményben figyelmeztetett: Szaddám készenlétben tart tíz olyan repülőgépet, amelyekkel, kilátástalan helyzetben, vegyi és baktériumfegyvert vetne be a szövetséges erők ellen. A Mirage, MiG és Szuhoj típusú gépeknek akkor adná ki a parancsot, „amikor a szövetségesek el akarják foglalni Bagdadot, és ő maga érzi, hogy napjai meg vannak számlálva” – áll a közleményben.

A háború csak az iraki rezsim feltétel nélküli megadásával végződhet – jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a Pentagonban. Rumsfeld szerint a bagdadi rezsim mindenféle álhíreket terjeszt állítólagos tűzszüneti tárgyalásokról, de ilyenek nincsenek. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes leszögezte: Irak nem fogad el sem kompromisszumos javaslatot, sem tűzszünetet a betolakodókkal.

Az IRAKIAK KORMÁNYOZZANAK

Tony Blair kormányfő szerint nincs szükség brit erősítés kiküldésére Irakba. A háború utáni iraki rendezésről azt mondta: Nagy-Britannia azt akarja, hogy Irakot a lehető leghamarabbi időponttól maguk az irakiak kormányozzák, és ne a szövetségesek vagy az ENSZ. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy ENSZ-határozatok alakítsák ki a háború utáni iraki kormányzati rendszert. Előzőleg Jack Straw külügyminiszter kijelentette: az Irakkal kapcsolatos amerikai politikáról számtalan találgatás kering, „London azonban megállapodott az USA-val abban, hogy a háború utáni rendezésnek az ENSZ keretében kell folynia. Nagy-Britannia azt szeretné, ha már az átmeneti iraki kormány is irakiakból állna”.

Az orosz külügyminisztériumba rendelték tegnap Alexander Vershbow moszkvai amerikai nagykövetet, tiltakozásul azért, hogy a szövetséges erők arra a bagdadi negyedre mértek légi csapást, ahol az orosz nagykövetség is található. Moszkva követeli Washingtontól, hogy tegyen gyors és határozott lépéseket „az ilyen veszélyes és elfogadhatatlan incidensek megismétlődése ellen”.

SZLOVÁK VÁLLALATI LISTA

Szlovákia listát terjeszt az USA elé azokról a vállalatokról, amelyek részt vehetnének a háború utáni Irak újjáépítésében. Főként olyan építő- és energiaipari cégek kerülnek fel a listára, amelyek már korábban is tevékenykedtek a régióban. Robert Nemcsics ipari miniszter április 9-e és 15-e között az USA-ban tárgyal az iraki újjáépítés kérdéseiben illetékes amerikai kormányzati illetékesekkel. (m, t, i, o, ú)

TEGNAP TÖRTÉNT

Százezer iraki hadifogoly befogadására alkalmas tábort kezdtek építeni a brit utászok a déli Umm-Kaszr mellett.

A félelmetes Medina hadosztály „elenyészett”, a Bagdad hadosztályt szétverték.

Északon is visszavonultak az irakiak, a kurd pesmergák előretörtek.

Szaddám Huszein ismét üzent, de nem személyesen.

Irak Nadzsif és Kerbela szent helyeinek bombázásával vádolta az amerikaiakat.

Donald Rumsfeld közölte: a háború csak az iraki rezsim feltétel nélküli megadásával végződhet.

Colin Powell megszerezte Törökország logisztikai támogatását az Irak északi részén tartózkodó amerikai katonák ellátásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?