Közös kiindulási alapok

Bukarest. Románia és Szlovákia közös alapokról kiindulva kívánja folytatni a magyar kormánnyal a konzultációkat a kedvezménytörvényről – jelentette be közleményében a román külügyminisztérium.

Bukarest. Románia és Szlovákia közös alapokról kiindulva kívánja folytatni a magyar kormánnyal a konzultációkat a kedvezménytörvényről – jelentette be közleményében a román külügyminisztérium. E szerint Cristian Diaconescu román és Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár csütörtökön Bukarestben megbeszélést folytatott a magyar kedvezménytörvény módosításának kérdéséről. Áttekintették, hogy milyen célokat követ kormányuk az említett jogszabállyal kapcsolatban, és közösen vizsgálták meg, a kedvezménytörvény mely részei szorulnak módosításra, és ezeknek a módosításoknak mit kell tartalmazniuk. Kifejezték azt a szándékukat, hogy közös alapokról kiindulva kívánják folytatni a magyar kormánnyal a konzultációkat. Annak fontosságát hangsúlyozták, hogy a magyar fél tartsa meg a törvény módosításának általa vállalt menetrendjét, oly módon, hogy a törvénnyel szemben kifogásokat emelő szomszédos országokkal egyeztetett módosításokat a magyar parlament még az év végéig elfogadja – hangoztatta a közlemény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?