Pozsony. Január elsején lépett hatályba az ingatlanadóról szóró törvény módosítása. A módosítás értelmében csökken az örökösödési adó tarifája, ha az ingatlaneladásra közvetlen hozzátartozók között kerül sor.
Kisebb örökösödési és ingatlanadó
2003-tól a felével kisebb ingatlanadót kell fizetnünk, ha a házat, telket vagy más ingatlant közvetlen hozzátartozónak 1 millió koronánál alacsonyabb áron adjuk el. Az adótétel ez esetben 1-ről fél százalékra mérséklődött. Ám ha az ingatlan eladási ára az adásvételi szerződésben akárcsak egy koronával is meghaladja az 1 milliót, úgy az adótétel már 1 százalék. Az új adó természetesen csak az idén lebonyolított eladásokra vonatkozik (a kataszteri hivatal bejegyzésének időpontja a mérvadó). Távolabbi hozzátartozók (a törvény megfogalmazása szerint a II. csoportba sorolt rokonok) esetében az adóteher – az eladási ártól függetlenül – 3-ról 2 százalékra mérséklődött. A távoli rokonok vagy a más természetes vagy jogi személyek esetében 1 millió koronás eladási árig az ingatlanadó 3 százalékot tesz ki, 1-2 millió közötti árig az adótétel 4 százalékos, 2-7 millió között 5 százalékos, 7 millió felett 6 százalékos adót kell az adóhivatalnak befizetni.
Továbbra sem fizetnek örökösödési adót és nem kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni az I. csoportba sorolt közvetlen leszármazottak. A második csoportba sorolt hozzátartozók, így például az elhunyt testvérei csak akkor kötelesek vagyonbevallást tenni, ha az örökölt vagyon nettó értéke meghaladja az 500 ezer koronát.
Az örökség 500 ezer koronáig adómentes. Ingatlanajándékozás esetén is csak azoknak az I. csoportba sorolt hozzátartozóknak kötelező vagyonbevallást tenniük, akik a szakértői becslés szerint 2 millió koronánál nagyobb értékű ingatlant kaptak.
A II. csoportba sorolt hozzátartozók esetében ez az értékhatár 300 ezer korona, a III. csoport esetében 50 ezer korona. Az adóteher is ezen értékhatárok feletti részre vonatkozik. (P, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.