Kezdődik a kormányprogram vitája

Pozsony. Robert Fico, Vladimír Mečiar és Jozef Ševc, a három ellenzéki párt elnökének felszólalásával kezdődik ma a kormányprogram parlamenti vitája. Az ellenzékiek után a négy kormánypárt egy-egy képviselője is felszólal.

Pozsony. Robert Fico, Vladimír Mečiar és Jozef Ševc, a három ellenzéki párt elnökének felszólalásával kezdődik ma a kormányprogram parlamenti vitája. Az ellenzékiek után a négy kormánypárt egy-egy képviselője is felszólal. E „bevezető” után kezdődik a tényleges vita, melybe írásban több mint 40 honatya jelentkezett felszólalásra. Egy-egy felszólaló korlátlan ideig beszélhet; elméletileg előfordulhat, hogy valaki két napig egyfolytában szónokoljon, feltéve, ha nem tér el a tárgytól. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője bízik benne, a korábbitól eltérő politikai kultúra lesz a Házban, azaz az ellenzék nem fogja fölöslegesen húzni az időt. A vitát nem korlátozzák, és az írásban bejelentkezők felszólalásai után szóban is szót lehet majd kérni – valószínűleg sokan élnek majd a lehetőséggel. Elképzelhető, hogy aki korábban írásban szót kért, az szóban is bejelentkezik, és még egyszer előadja ugyanazt, vagy reagál valamelyik szónoklatra. Bárdos derűlátó és reméli, még a héten lezárul a vita és a parlament bizalmat szavaz az új kormánynak. 76 voksra van szükség, a kormánykoalíció 78-cal rendelkezik. A bizottságok a múlt héten foglalkoztak a kormányprogrammal, és csak a környezetvédelmi bizottság javasolja a képviselőknek, hogy ne szavazzanak bizalmat a Dzurinda-kormánynak. Ez az egyetlen bizottság, amelyben az ellenzék van többségben. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?