Jó, hogy nem spekulánsokhoz került

Komárom. „Nem lepett meg a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnökségének a hajógyár eladására vonatkozó döntése, lényegében ilyen eredményt vártam“ - kommentálta Jaroslav Papp, az SLKB igazgatótanácsának elnöke az FNM hétfői döntését, miszerint egyik pályázónak sem adja el a hajógyárat és új tendert ír ki.

Komárom. „Nem lepett meg a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnökségének a hajógyár eladására vonatkozó döntése, lényegében ilyen eredményt vártam“ - kommentálta Jaroslav Papp, az SLKB igazgatótanácsának elnöke az FNM hétfői döntését, miszerint egyik pályázónak sem adja el a hajógyárat és új tendert ír ki. Elmondta, a lehető legrövidebb időn belül személyesen kíván találkozni Jozef Kojdával, a Vagyonalap elnökével, hogy megtárgyalják az alaptőke-emelésre vonatkozó részleteket és a pénz folyósításának ütemét. A gyár szempontjából ugyanis rendkívül fontos, hogy erre mielőbb sor kerüljön, mert csak így tudják átvészelni azt az átmeneti időszakot, amíg az Eximbankkal aláírhatják a hitelszerződést. További termeléskiesés következtében ugyanis komoly veszélybe kerülne a határidők betartása.

Az FNM döntésével kapcsolatban Papp megjegyezte: még mindig az a jobbik eset, hogy egyelőre nincs új tulajdonosa a gyárnak, mintha spekulatív társaság vette volna meg. Véleménye szerint a következő tendert sokkal jobban, alaposabban kell előkészíteni, és egyik alapfeltételként - amely talán még az árnál is fontosabb - azt kell megszabni, hogy kizárólag „brancsbeli“ befektető vehessen részt rajta, tehát olyan társaság, amelynek hajóépítési tapasztalatai vannak. (vkm)

Koncošék az MKP-t és SDKÚ-t gyanúsítják

Pozsony. Az SDĽ a komáromi hajógyár tervezett eladásáról kíván tárgyalni koalíciós partnereivel. A baloldal szeretné, ha a Szlovák Gázművek és a kassai vasmű privatizációjáról, valamint a hajógyár magánosításáról is nyílt, áttekinthető döntés születne - jelentette ki Ján Richter, az SDĽ főtitkára. A koalíciós partnereknek szerinte sok mindent fontolóra kellene venniük, mert a három privatizációs ügyletben számos jel elsősorban az MKP és az SDKÚ irányába mutat. Richter nem részletezte, mire gondol. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?