Ivásban Pozsony vezet?

Pozsony. Egy 1400 főt és 24 várost felölelő közvélemény-kutatás szerint nem az ország keleti felében, hanem Nyugat-Szlovákiában fogyasztják a legtöbb alkoholt. Ezen belül is Pozsony a listavezető. A megkérdezettek 30 százaléka a bort részesíti előnyben, mintegy 50 százaléka pedig sörpárti.

Pozsony. Egy 1400 főt és 24 várost felölelő közvélemény-kutatás szerint nem az ország keleti felében, hanem Nyugat-Szlovákiában fogyasztják a legtöbb alkoholt. Ezen belül is Pozsony a listavezető. A megkérdezettek 30 százaléka a bort részesíti előnyben, mintegy 50 százaléka pedig sörpárti. A képhez hozzátartozik, hogy a fővárosban a legerősebb a fizetőképes kereslet, másrészt a statisztika látóköréből kieső illegális alkoholgyártás éppen a keleti régiókban a legjellemzőbb. A felmérés kimutatta, hogy Nyugat-Szlovákia polgárai az intenzív alkoholfogyasztást minimális tejivással „kompenzálják”, különösen igaz ez a megállapítás Pozsony férfilakosságára. Ugyancsak a nyugati országrész lakosságára jellemző leginkább a munkahelyi stressz, és itt eszik a legtöbb sertéshúst is. Ennyi negatívum után a felmérés kiértékelői meglepődve tapasztalták: a nyugat-szlovákiai férfiak körében mutatható ki a legtöbb, szív- és vérkeringési panaszoktól mentes polgár. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?