Róma. II. János Pál hagyományos húsvéti üzenetében vasárnap óva intett a vallások és a kultúrák közötti öszszeütközés veszélyétől, kifejezve óhaját, hogy valósuljon meg a béke az egész világon.
II. János Pál pápa húsvéti üzenete: Békét Iraknak!
A római Szent Péter téren a hívők tömegei esőben hallgatták végig a pápa húsvéti szentmiséjét, utána pedig az Urbi et Orbi (a Róma városához és a világhoz szóló) hagyományos üzenetét. A szentatya ismét XXIII. János negyven évvel ezelőtt kiadott, Pacem in Terris kezdetű enciklikáját idézte. Abban az egykori pápa hitet tett az igazi béke mellett, amelynek a szereteten, az igazságon, az igazságosságon és a szabadságon kell alapulnia. Mindez most, a harmadik évezred hajnalán is rendkívül időszerű, mivel a láthatárt az erőszak és a viszályok fellegei borították el – mondta II. János Pál.
Szakadjon szét a gyűlölet lánca, amely akadályozza az emberiség fejlődését! – hangoztatta a pápa, azzal a könyörgéssel fordulva Istenhez, hogy mentse meg a világot a kultúrák és a vallások közötti drámai összecsapás veszélyétől. Azzal fordult minden vallás híveihez, hogy Istenben való hitük adjon erőt számukra a termékeny vallásközi párbeszéd építéséhez.
A pápa üzenetének végső gondolata ugyanakkor a remény volt. Bármilyen sötétnek is tűnjék az emberiség láthatára, senki se adja át magát az elkeseredésnek – mondta, így fordulva a tömeghez: „Krisztus feltámadt, Krisztus közöttünk él!”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.