Idén drágább a karácsonyi ponty

Pozsony. Az évközben látványosan dráguló gabona hatása begyűrűzött az egyes karácsonyi halak árába is. A stomfai (Stupava) halgazdaság legalábbis ezzel magyarázza a napokban piacra került, a tavalyinál valamivel többe kerülő halak árát.

Pozsony. Az évközben látványosan dráguló gabona hatása begyűrűzött az egyes karácsonyi halak árába is. A stomfai (Stupava) halgazdaság legalábbis ezzel magyarázza a napokban piacra került, a tavalyinál valamivel többe kerülő halak árát. Az elmúlt három évben gyakorlatilag nem történt ármozgás, idén viszont a leginkább vásárolt ponty kilója a tavalyi 89–100 korona helyett 92–119 korona között mozog, sőt, a 2,5 kilogrammnál nehezebb pontyok kilónkénti ára esetenként a 130 koronát ostromolja.

A cseh importból származó pontyok esetében is a korábbinál mélyebbre kell a pénztárcánkba nyúlnunk. Az összképhez hozzátartozik: a felső árszint inkább Pozsonyra érvényes, az alacsonyabb árkategória pedig a vidéki halforgalmazókra vonatkozik. Tény viszont, hogy a jóval magasabb árfekvésű pisztráng és lazac esetében nincs érdemi változás, az előbbi kilónkénti ára 125–179 korona (tavaly 119–179 korona), az utóbbi kilója pedig 270–479 korona (2006-ban 300–600 korona) között mozog, azaz a nem művi körülmények között tenyésztett halak ára kissé csökkent. Viszonylag új jelenség, hogy a karácsony estéjén elfogyasztott pontyokat kezdik kiszorítani a számunkra egzotikus halfajták, egyre többen vásárolnak ugyanis makrélát, sőt polipot is. (P, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?