Helyünk az európai közösségben

Érsekújvár. Szent István korabeli, történelmi jelentőségű döntéseket méltató, és a jelenlegi nemzedék továbbképzését, szociális helyzetét is taglaló előadások hangzottak el pénteken a Mécs László Társulás konferenciáján, melyen Csáky Pál miniszterelnök-helyettes köszöntötte a részvevőket.

A társulás első, hasonló jellegű fórumát 2001-ben rendezte Pozsonyban, majd egy losonci és komáromi találkozó előzte meg az idei érsekújvári konferenciát. „Európát nemcsak nagy, hanem kis nemzeti kultúrák kontinensének is képzeljük. Az értelmiség regionális együttműködését és új szövetségét kell kialakítanunk. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes azt mondta, 1918 óta most igazán együttgondolkodásra van szükség. A történelemben és társadalomtudományban a mulasztást nem tekintik alapvető értékkategóriának, pedig mulasztani legalább akkora hiba, mint rosszul dönteni” – fejtette ki előadásában Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának elnöke. Három kérdéskört vetett fel a továbbgondolás igényével: mit hoz számunkra a csatlakozás, hol találjuk meg helyünket az új közösségben, és milyen távlatai adódnak a nemzeti kisebbségek és a többségek együttélésének. „A Szent Korona egy közös elv volt, annak a kifejezése, hogy az egész a Duna-medence népei a Nyugathoz tartoznak. Ezért tartották meg egyéniségüket a történelmi viharok dacára is. Ez a mostani Szlovákia, Erdély, Magyarország és Horvátország jellegzetessége. Itt van az igazi Európa„ – nyúlt vissza történelmi értékeinkhez Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. Szarka László, az MTA Etnika-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint térségünkben hamarosan kezdetét veszi nagy tempóval az, aminek a kisebbségi magyarok mindennapi résztvevői, a regionalizáció. Részesei leszünk a régiók közti migrációnak. Öllős László, a Fórum Intézet elnöke a nemzeti kisebbségek jogairól és az emberi jogok eszméjéről szólt, Sidó Zoltán, a Schola Comaromiensis igazgatója megdöbbentő adatokat tárt elénk a szlovákiai magyarok elmúlt évekbeli felsőfokú képzéséről. Bauer Edit, MKP-s parlamenti képviselő az Európai Unió alappilléréről, a tőke és a személyek szabad áramlásáról beszélt. Továbbá arról is szólt, hogy Szlovákiában a 60-as években egyfajta befelé fordulás kezdődött, elöregedett a társadalom, csökkent a születések száma, nőtt a munkanélküliség. Az egyik legfőbb stratégia a jövőre nézve a foglalkoztatás növelése, amihez eszközöket az Európai Szociális Alapból is meríthetünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?