Pozsony. December 6-án és 7-én tartsák a helyhatósági választásokat – javasolta a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) Jozef Migaš házelnöknek. A törvény azt írja elő, hogy a választásokat az év utolsó napjaiban kell megtartani, de két hétel korábbi időpontra hozhatók.
Helyhatósági választások Mikuláskor
Pozsony. December 6-án és 7-én tartsák a helyhatósági választásokat – javasolta a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) Jozef Migaš házelnöknek. A törvény azt írja elő, hogy a választásokat az év utolsó napjaiban kell megtartani, de két hétel korábbi időpontra hozhatók. Michal Sýkora, a ZMOS elnöke szerint a javaslattal elérhető, hogy a választásokat még a karácsonyi készülődés előtt bonyolítsák le, így nagyobb lehet a részvételi arány. „Sőt, Mikulás napja is akkor van, s azt is egybeköthetjük a választásokkal. A falvaknak és városokak új polgármestereket és képviselőket hoz” – jegyezte meg tréfásan Sýkora. A pozsonyi és kassai városrészek vezetőivel együtt idén 2922 polgármestert kell majd megválasztani, de a képviselők száma alacsonyabb lesz, mint négy esztendeje, mert a testületeket a községekről szóló jogszabály módosításával karcsúsították. Sýkoráék azt is elfogadnák, ha a parlament elnöke a helyhatósági választásokat esetleg novemberre vagy 2003 januárjára-februárjára írná ki. A Társulás vezetője nehezményezte, hogy az energiaszolgáltatók országszerte az iskolák idei első félévben felhalmozott tartozásait is a helyi önkormányzatokon hajtanák be. Újfent leszögezte: a települések csak júliustól fizetik a tanintézmények üzemeltetési költségeit. (kor, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.