Pozsony. Július 1-jétől 6 százalékkal emelkedik valamennyi nyugdíj és járadék, a kormány által javasolt 5 százalékot ugyanis a képviselők tegnap ennyire módosították.
Hatszázalékos emelés
A kormánypárti egyezség az utolsó pillanatban alakult ki, a Koalíciós Tanács keddi ülésén az MKP még 7-8 százalékos emelést javasolt. „A nyugdíjemelés során két feltételnek szerettünk volna megfelelni: ne sodorjuk veszélybe a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, valamint a nyugdíjak és a reálbérek közti különbség ne nőjön – indokolta lapunknak a törvényhozás döntését Bauer Edit MKP-képviselő. – Örülök, hogy sikerült meggyőznünk a pénzügyminisztériumot a 6 százalékos emelésről, de sajnálom, hogy nem sikerült legalább 7 százalékot elérni.” Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter is szívesebben javasolt volna nagyobb mértékű emelést. „Akkor lennék elégedett, ha a nyugdíjakat 20-30 százalékkal tudnánk valorizálni, sajnos, a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tud ennél magasabb nyugdíjakat biztosítani. Egyebek mellett ezért is szükséges a tervezett nyugdíjreform – mondta lapunknak a miniszter –, ma nem vagyunk képesek az elfogadottnál nagyobb mértékű emelésre.” A nyugdíjak felső határa július 1-jétől 8697 koronáról 9219 koronára változik, az átlagos öregségi járadék mintegy 350 koronával nő, így megközelíti a 6500 koronát. A parlament idén emelte utoljára saját hatáskörében a nyugdíjakat, a szociális biztosításról szóló törvény módosítása, mely várhatóan 2004. január 1-jén lép életbe, automatikussá teszi ezeknek a járadékoknak emelkedését: minden évben július 1-jétől az infláció és az átlagbér emelkedésének arányában nő majd a járadékok összege.
A parlament tegnap felfüggesztette Viliam Soboňa HZDS-képviselő mentelmi jogát. A honatyát azzal gyanúsítják, hogy a Casino Sliač Slovakia Rt. létrehozásával és üzemeltetésével mintegy 8,8 millió korona kárt okozott a Tipos Rt.-nek. A képviselő mindent cáfol.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.