Háromezer bajért fizetünk

Pozsony. A betegek anyagi megterhelése nem nő jelentős mértékben a reform megvalósítása után sem – állítja Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. A tárca elkészítette az egészségügyi reform folytatását jelentő további két jogszabályt, melyeket ma tárgyal a kormány.

Az orvosi ellátás kétharmad része – azaz mintegy hatezer diagnózis esetében a kezelés – továbbra is ingyenes marad, vagyis a költségeket teljes mértékben az egészségbiztosítók fedezik majd. Háromezer betegség kezelése azonban részben vagy teljes mértékben a pácienseket terheli majd. „Minden esetben díjmentes a diagnózis megállapítása, a betegnek a részben térített kategóriába sorolt betegségek esetében is csak a gyógykezelés költségeinek egy részét kell megfizetnie” – állítja a miniszter. Ebbe a kategóriába elsősorban 100 koronánál olcsóbb kezelések tartoznak majd, mint például az influenza, de a betegnek kell majd fizetnie a fogászati kezelések vagy az abortusz költségeit is. A díjmentes diagnózisok listáját az általános egészségbiztosításból fedezett ellátásról szóló törvény tartalmazza; a listát szakorvosok állították össze. Jelenleg a kezelésekért mintegy 30 milliárd koronát fizetnek a biztosítók: több mint 20 milliárdot költenek a javaslat szerint a jövőben is díjtalan betegségek gyógyítására, közel 10 milliárdot pedig a részben térített kategóriába eső betegségekre. Ez a 10 milliárd korona oszlik majd meg a biztosítók és a páciensek között, a megoszlás aránya azonban egyelőre tisztázatlan. A beteg által térített összeget egy kategorizációs bizottság állapítja majd meg. Az eljárás hasonló lesz a jelenleg működő gyógyszerárjegyzék összeállításához, a beteg által fizetendő rész mértékét szakorvosok, valamint a minisztérium és az egészségbiztosítók képviselői állapítják majd meg. Zajac szerint a betegek jelenleg az egészségügyi szolgáltatások költségeinek 12-14 százalékát fizetik közvetlenül – 20, 50 koronás illeték, gyógyszerek ára stb. Ez a hányad a reform megvalósításával mintegy 18-25 százalékra nőhet. „A javaslat nagy hangsúlyt fektet a megelőző kezelésekre, melyek többsége ingyenes marad” – állítja a miniszter. Nem kérnek majd pénzt a legsúlyosabb és egyben a legköltségesebb kezelésekért; például a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek gyógyításáért, de díjtalan marad a napjainkban egyre elterjedtebb allergiás megbetegedések, például az asztma kezelése is. A reformmal egyetért az orvostársadalom nagy része is. „A Magánorvosok Társulása már korábban is hasonló megoldást szorgalmazott – mondta lapunknak Pásztor László elnök. – Arra ösztönzi a pácienseket, hogy jobban vigyázzanak egészségükre.” (lpj)

Többet az alkoholisták és a dohányosok

Pozsony. Lehetővé válik, hogy az egészségbiztosítók „büntessék” a betegeket. Ha például a kezelőorvosa megtiltja betege számára a dohányzást, ám ő nem hallgat rá, nőhet a kezelésért fizetendő összeg, vagy akár az addig ingyenes kezelés költségeinek egy részét is meg kell térítenie. Ugyanez vonatkozhat az alkoholfogyasztás tilalmát megszegőkre is, de drágábbá válhat a kezelés azoknak is, akik az előírt diétát nem tarják be. „Ha a beteg több ezer koronás koleszterinszint-csökkentő gyógyszert kap, de szalonnás-kolbászos rántottát reggelizik, akkor jogos a szankció” – véli Pásztor László. (l. p. j.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?