Pozsony. Mikuláš Dzurinda nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a titkosszolgálat a „csoportocska”-ügyben újabb, már 36 nevet tartalmazó jelentést készített.
Harminchatok jegyzéke
Róbert Kaliňák, a parlament védelmi bizottságának elnöke (Smer) ugyanakkor megerősítette, hogy létezik a „harminchatok” névjegyzékét is tartalmazó irat. A titkosszolgálat ugyancsak elismerte, hogy újabb titkos jelentést küldött a miniszterelnöknek. Mikuláš Dzurindának a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című vitaműsorában tették fel a kérdést, hogy van-e tudomása egy 36 nevet is tartalmazó dokumentumról. Ő elmondta, különféle információk jutnak el hozzá, ám már maga sem tudja, melyekről beszélhet a sajtó nyilvánossága előtt, ezért az ügyről főként a büntetőjogi szerveknek és a főügyészségnek kíván nyilatkozni. Vladimír Šimko, a titkosszolgálat szóvivője elismerte egy újabb, a kormányfőnek küldött jelentés létét, annak tartalmáról, az abban szereplő nevekről azonban nem árult el részleteket, miként arról sem, kinek az utasítására készült az újabb dokumentum. Kaliňák úgy véli, a „harminchatok” jegyzéke lényegében nem is bővített; újabb nevek csak azért tűntek fel, mert korábban a nyilvánosság előtt csak néhány ismertebb személyt emlegettek. Úgy véli, a jelentés nem sokat árul el a névsorban szereplőkről, akik között szerinte gyakran semmiféle összefüggés, kapcsolat nincs. Saját kérésére a múlt héten Rudolf Schuster államfő is kapott egy titkos dokumentumot a titkosszolgálattól, Ján Füle szóvivő azonban nem tudta megmondani, hogy ugyanarról az iratról van-e szó, amelyet a miniszterelnöknek is eljuttattak. Pavol Hrušovský házelnök Michal Dyttert szóvivő szerint nem kapott semmiféle, névjegyzéket is tartalmazó jelentést. Bugár Béla, az MKP elnöke nem tud bővített névsorról, a „csoportocska”-üggyel kapcsolatos információkat pedig afféle szóbeszédnek minősíti. Az ügyből Bugár szerint Szlovákiában „nemzeti sport” vált, s ez nem jó. Egy bővebb lista létéről a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elnökének, Viliam Soboňának (HZDS) sincs tudomása. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.