Pozsony. A tervek szerint májustól úgynevezett gyógyszerfüzettel kell majd orvoshoz és patikába járnunk. Abba jegyzik be a felírt és a kiváltott készítmény nevét.
Füzettel járunk májustól a patikába gyógyszerért
Milan Velecký, az Általános Egészségbiztosító szóvivője elvben jó ötletnek tartja a füzetrendszer bevezetését, de azt elsősorban a több betegséggel küszködő, ezért sok gyógyszert fogyasztó beteg esetében tekinti hasznosnak. Hasonló eljárást Nyugat-Európában is alkalmaznak, ott azonban az orvos az őt felkereső beteg egészségügyi kártyájáról elektronikus formában olvashatja le, hogy az illető milyen gyógyszereket szed.
A tervek szerint májusban hatályba lépő törvény azt is lehetővé teszi, hogy a páciensnek ugyanolyan betegséget gyógyító, de olcsóbb készítményt adjanak a patikában, még akkor is, ha az orvos drágábbat írt elő. Természetesen az orvos a vényen azt is külön feltüntetheti, hogy a patika betegének csak a felírt készítményt adhatja. (s, ú)
Zajac továbbra is a sztrájk betiltása mellett
Pozsony. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter továbbra sem tesz le arról a szándékáról, hogy a patikáknak törvényben tiltsa meg a sztrájk lehetőségét. Erről a gyógyszertörvény rendelkezne, amelynek tervezete tárcaközi egyeztetés tárgya. Zajac a tilalom lehetőségét az alkotmánynyal indokolja, amely 54. cikkelyében kimondja, hogy törvényileg korlátozható a sztrájkjog olyan szakmák esetében, amelyeknél a munkabeszüntetés az állampolgárok életét és egészségét veszélyeztetheti. (s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.