Földműveseket kényszerítenek harcra

Hodzsa Gabavudinn. Nyolc, rongyokba bugyolált mezítlábas és alultáplát férfi didereg Hodzsa Gabavudinn város börtönének udvarán. Immam Koli börtönparancsnok sorakoztatta fel a tálib hadifoglyokat. Koli parancsnok szerint több mint száz foglyot nemrég szállítottak el börtönéből a Panzsír völgyébe.

Hodzsa Gabavudinn. Nyolc, rongyokba bugyolált mezítlábas és alultáplát férfi didereg Hodzsa Gabavudinn város börtönének udvarán. Immam Koli börtönparancsnok sorakoztatta fel a tálib hadifoglyokat. Koli parancsnok szerint több mint száz foglyot nemrég szállítottak el börtönéből a Panzsír völgyébe. A parancsnok nem tudja, hány tálib hadifoglyot őrzött eddig. „Sokan voltak” – mondja. Ser Hamat szerint őt a tálibok parancsnoka megfenyegette: ha nem fizet, kiküldi a frontra. Ser Hamatnak nem volt pénze, hogy megváltsa magát a tálibok helyi parancsnokánál. Délben vitték a frontra mint tálib fegyverest, mondja, és estére már az Északi Szövetség hadifoglya volt. Ez két hete történt. Ser Hamat azóta börtönben van. Bíróság elé nem került, és azt sem tudja meddig raboskodhat. A viszonyokra nem panaszkodik, igaz a beszélgetés idején őrök vették körül, és a parancsnok is a közelben állt.

A börtönt szalmával kevert sárból építették. Az alacsony, zegzugos épületeket kívülről magas fallal vették körül. Az őrök barátságtalanok: az egyik agilis fordítót megverték. A jelenleg fogva tartottak mindegyike állítja, hogy kényszerrel sorozták be őket a tálibok. „Ha tudtam volna, hogy elfognak, otthon maradok, és inkább vizen és kenyéren élek” – monjda Ser Hamat. Most a börtönben reggelire teát kapnak, ebédre és vacsorára pedig rizst.

Hodzsa Gabavudinn szélén ma segélyt osztottak. A teherautó a fal mellé parkolt, az emberek pedig félkörben álltak. Középütt a listát lobogtató férfi olvasta fel a neveket. A listáról hívottak előléptek és átvehették a segélyt. Ma ez öt liter szójaolaj volt. Ser Hamat hadifogoly valószínűleg akkor sem mehetne haza, ha valami csoda folytán kiszabadulna. Faluját még a tálibok ellenőrzik. Nem tudni meddig. A közeli mecsetből imára szólít a müezzin, a távolból tompa robbanások hallatszanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?