Fogékonyak vagyunk a reformokra

Pozsony. A lakosság jelentős része egyetért a szociális reformmal, állítja a munka-, szociális és családügyi minisztérium a Markant közvélemény-kutató ügynökség felmérésére hivatkozva.

Pozsony. A lakosság jelentős része egyetért a szociális reformmal, állítja a munka-, szociális és családügyi minisztérium a Markant közvélemény-kutató ügynökség felmérésére hivatkozva. A reprezentatív mintán június elején végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek közel hetven százaléka támogatja azt a változást, amely szerint a szociális segély egy részét csak annak folyósítják, aki megdolgozik érte.

Egyetértés van a családi pótlék egységesítésével kapcsolatban is, mindössze 18,6 százalék ellenzi a korábbi differenciált támogatási rendszer megszüntetését. Egyes szakértők azonban alaptalannak tartják a minisztérium elégedettségét. „A felmérés a szociális reform egyes részintézkedéseire kérdezett rá, nyilvánvaló, hogy a többség egyetért olyan intézkedésekkel, melyek megnehezítik a szociális rendszerrel való visszaélést – mondta lapunknak Oľga Gyárfášová szociológus, az IVO társadalomkutató intézet programigazgatója. – Az intézkedések a lakosság kisebb részét érintik közvetlenül, ezért várható volt, hogy a többség egyetért velük.”

A részeredményeket tekintve azonban a felmérés irányadónak tekinthető, hiszen az egyes intézkedések egyeznek a lakosság igazságérzetével is. „Az emberek nagyobb aktivitást várnak el a munkanélküliektől, nagyobb mértékben hajlandók érvényesíteni az aki nem dolgozik ne is egyék elvet” – véli Zuzana Kusá szociológus is. Szerinte a kormány szociális programja eredményesen kapcsolódik erre az elvre, a közvélemény inkább azoknak juttatna nagyobb támogatást, akik befizetéseikkel fenntartják a rendszert. A lakosság nagyobbik része, több mint 58 százalék egyetért azzal is, hogy a munkaadók jogköreit növeljék abban az esetben, ha az alkalmazott vét a munkafegyelem ellen. A többség véleménye szerint a munkatörvénykönyv még mindig túlságosan rideg, nehezíti új munkahelyek kialakításának lehetőségét. (lpj, s)

A lakosság véleménye a szociális rendszer néhány változásáról

Intézkedés egyetért ellenzi nem tudja

A gyermekek után járó adókedvezmény 82,3 12,7 5,0

Egységes családi pótlék 75,4 18,6 6,0

A szociális segély összegének csökkentése 47,1 39,0 13,9

Az ösztönző pótlék bevezetése 50,2 33,0 16,8

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?