Felavatták az aradi vértanúk emlékművét

Arad. Tegnap felavatták a Szabadság-emlékművet, amely az aradi vértanúknak állít emléket, ám az ünnepséget megzavarták a szélsőséges Nagy-Románia Párt aktivistái, akik román nemzeti színű zászlót lobogtatva hangosan tiltakoztak az üdvözlő beszédek alatt is.

Arad. Tegnap felavatták a Szabadság-emlékművet, amely az aradi vértanúknak állít emléket, ám az ünnepséget megzavarták a szélsőséges Nagy-Románia Párt aktivistái, akik román nemzeti színű zászlót lobogtatva hangosan tiltakoztak az üdvözlő beszédek alatt is. Csaknem nyolcvan év után került ismét köztérre az emlékmű, s remélhetőleg lezárul ezzel a románok és a magyarok közötti ellentétek egyik fejezete. – Az emlékmű kiszabadítása fontos lépés egy újfajta nemzeti együttélés felé – mondta Markó Béla. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett a nemrég született román kormányhatározatra, amely szerinte azt jelenti, hogy román részről hivatalosan elismerik: Erdélyben a magyar múltnak is méltó helyet kell biztosítani. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök beszédében kijelentette: tudjuk, hogy magyarnak, románnak a nemzeti méltósága érzelmi és létkérdés. „Mindaz, ami bennünket összeköt, csak akkor működik, ha tiszteljük egymásban azt is, amiben különbözünk.” További részletek a 6. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?