Feláldozzák Schmögnerovát

Pozsony. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter nem tesz eleget pártja, a Demokratikus Baloldal Pártja országos tanácsa felszólításának, és nem hajlandó lemondani.

A testület várhatóan még ma dönt a pénzügyi tárca vezetőjének menesztéséről. Schmögnerová azzal indokolta távozásának elutasítását, hogy ő csak a kormány programját teljesítette, és a kormánykoalíció többsége által elfogadott törvényt valósította meg. Tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Schmögnerová rámutatott: pártja anélkül követeli távozását, hogy lenne elképzelése a tárca új vezetőjének személyéről. „Tévedés azt hinni, hogy erre a posztra bárkit odaültethetnek” – jelentette ki. Schmögnerová úgy véli, a párt népszerűségének csökkenése áll az ügy hátterében, nem pedig a vagyonnyilatkozatok. Szerinte a vagyonnyilatkozat és – főként a vagyonbevallás Európa-szerte hatékony eszköze a feketekereskedelem, az adócsalások és a piszkos pénzek mosása elleni harcnak, így pártjának más ürügyet kellett volna találni menesztésére. Menesztésével a párt öngólt rúgna – jelentette ki a pénzügyminiszter, és csodálkozásának adott hangot, amiért a baloldal a jobboldali pártok malmára hajtja a vizet. Szerinte a Demokratikus Baloldal Pártja lépre ment a jobboldali „adópopulizmusnak.” Azt sem zárta ki, hogy az országos tanács szombati állásfoglalásával a párt belső ellenzékét szeretnék felszámolni, és kijelentette: nem ért egyet a párt populista politikájával. Brigita Schmögnerová még nem döntötte el, tagja marad-e a Demokratikus Baloldal Pártjának, azonban vissza szeretne térni a parlamentbe, mivel esetleges leváltásával külföldi karrierjének esélyei csökkennének.

A baloldal azért menesztené a pénzügyi tárca vezetőjét, hogy a választások előtt ne kerüljön sor a vagyonnyilatkozatokhoz hasonló népszerűtlen intézkedésre a pénzügyminisztérium részéről, mondta Pavel Koncoš elnök, majd hozzátette: a pártnak több jelöltje is van a posztra, ennél többet azonban nem árult el.

Brigita Schmögnerová 1998. október 30-tól tölti be a pénzügyminiszteri posztot a Dzurinda-kormányban. (s, t, ú)

Magvaši, Sopira, Mihók neve is felmerült

Pozsony. Brigita Schmögnerová párttársa és egyik esetleges utóda, Peter Magvaši munka- szociális és családügyi miniszter szerint Schmögnerová leváltása esetén az új tárcavezető személyéről politikai tárgyalásokat folytatnak. Nem zárta ki, hogy az új pénzügyminiszter akár az ő hivatalvezetője, Boris Sopira is lehet. Ha ez a kérdés időszerű lesz, tette hozzá, ő támogatja Sopira kinevezését. A közszolgálati televízió tegnapi vitaműsorában Magvaši bírálta ugyan a vagyonnyilatkozatok és -bevallások benyújtásának módját, de elismerően szólt Schmögnerovának a közpénzek terén végzett munkájáról. További utódként Peter Mihók neve is elhangzott. Ő jelenleg a kereskedelmi kamara vezetője. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?