Komárom/Nyitra. Tömeges elbocsátásról értesítette a járási munkaügyi hivatalt Kráľ Katalin, a komáromi kórház igazgatója. „December elsejétől fokozatosan 250 személlyel bontjuk fel a munkaszerződést” – mondta lapunknak az igazgatónő.
Év végéig elbocsátások lesznek a kórházakban
A megyei képviselő-testület egyszer már döntött arról, hogy az intézmény helyzetének megkönnyítése érdekében előteremti a végkielégítésekhez szükséges összeget, s nem csupán a komáromi, hanem a lévai, a vágsellyei és a nagytapolcsányi kórház esetében is. „Már született is egy testületi határozat, ám Milan Belica megyei elnök megvétózta – tudtuk meg Fehér Miklóstól, a megyei közgyűlés alelnökétől. – Az újratárgyaláskor viszont ezt a határozatot összevonta a kórházi ingatlanok eladásáról és a lévai igazgató menesztéséről szóló határozatokkal, és az egész anyag elfogadásához nem volt meg a szükséges számú szavazat.” A törvények értelmében az elfogadását követő két hónapon belül lehet megerősíteni a határozatot. Hogy erre mikor kerül sor, nem tudni, Milan Belica ugyanis rendre nem veszi figyelembe az MKP-klub rendkívüli ülés összehívására vonatkozó javaslatát. „A kórházak transzformációjának késése miatt egyértelműen Belicát terheli a felelősség” – tette hozzá Fehér.
NYITRÁN EGY EZREST VESZNEK EL AZ ORVOSOKTÓL
Tegnaptól ismét minden beteget ellátnak a nyitrai kórházban – egészen addig, amíg el nem fogy a biztosítók által folyósított pénz. Az orvosok szerint az legfeljebb két hétre elég, utána már a sürgősségi esetekre sem marad fedezet, vagyis ismét kénytelenek lesznek túllépni a költségvetési keretet. Azonban miután figyelmeztettek erre a tényre, úgy gondolják, a többi már az igazgató és a miniszter gondja. Múlt héten kizárólag a sürgősségi eseteket látták el a kórházban – az egészségügyi személyzet így tiltakozott a takarékossági intézkedések és elbocsátások ellen. A tervek szerint az intézmény több mint száz alkalmazottól válik meg, a maradó orvosok bérét pedig három-ötezer koronával csökkentették volna. Az egyhetes tiltakozással annyit sikerült elérniük, hogy a bérükből legfeljebb egy-két ezer koronát vonnak le. Minden egyéb megszorító intézkedés – beleértve az éjjeli szolgálatokért járó pótlék megszüntetését, a gyógyszerfogyasztás radikális korlátozását és azt is, hogy az orvosok ezentúl csak köpenyt kapnak – érvényben marad. A további mentőssztrájkok elkerülése végett a kórház újra tíz mentősofőrt is alkalmaz. A többi sofőr és a diszpécserek is a Zdravos alkalmazottai maradnak, de csak év végéig, utána a tervek szerint a kórház másik magáncéggel köt szerződést. A napokban meghirdetik annak a négy kihasználatlan kórházi épületnek az eladását is, amelyek árából az igazgató az intézmény adóságai egy részét szeretné törleszteni. Ingatlanszakértők szerint azonban túl sok érdeklődőre nem számíthat és a kórház szorult helyzete miatt valószínű, hogy az árból is engednie kell. (vkm, vm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.