Ellenzéki uszítóverseny

Pozsony. Ma reggel folytatódik a kocsmai hangulatot idéző, komikus jelenetekkel tarkított parlamenti vita a magyar kedvezménytörvény kapcsán elfogadandó szlovák parlamenti határozatról. A rengeteg tárgyi megjegyzés és megszakítás miatt a harminc szólásra bejelentekezett képviselőnek tegnap kétharmada mondta el beszédét.

Az MKP kivételével minden párt a kedvezménytörvényt bírálta, az ellenzékiek emellett éles kirohanásokban a kormányt is, mert „semmit sem tett, hogy a törvény szlovákiai hatályosságát megakadályozza”.

A beszédét kedden este kényszerűségből megszakító Mikuláš Dzurinda tegnap azt mondta, a kormány olyan nyilatkozat aláírását szeretné, amely azt jelenti, a kedvezménytörvényt nem fogják alkalmazni Szlovákiában. A szlovák kormányfő szerint a második lehetőség, hogy nem lesznek hatályosak a törvény azon részei, amelyek beleavatkoznak a szlovák jogrendbe és etnikai alapon diszkriminálják a szlovák állampolgárokat. Azt kérte minden képviselőtől, hogy politikai hovatartozás és nacionalista felhangok nélkül konszenzusra törekedjen ebben a kérdésben. Az ellenzéki képviselők bekiabálásaikkal többször megszakították a szlovák miniszterelnököt, aki csak annyit mondott: nem hagyja magát kiprovokálni. „Szélsőségesen felelőtlenül viselkedik az ellenzék, gyengíti Szlovákia tárgyalási pozícióit” – mondta Dzurinda. Kijelentette, csak akkor írja alá a két ország közötti politikai nyilatkozatot, ha az garantálja Szlovákia teljes függetlenségét és megszünteti Szlovákia állampolgárainak etnikai megkülönböztetését. Arra a kérdésre, hogy hisz-e a nyilatkozat aláírásában még a magyarországi választások előtt, azt mondta: „Kétségeim is vannak. Ha a jelenlegi magyar kormány nem tudja vagy nem akarja megoldani ezt a problémát, kész vagyok az új kormánnyal tárgyalni”.

Az MKP nevében felszólaló Duka Zólyomi Árpád javaslatát, hogy a parlament vegye le napirendjéről a határozat megtárgyalását, csak az MKP képviselői szavazták meg. Indoklása szerint nem szokványos, hogy egy parlament egy másik ország érvényben lévő törvényéről tárgyal, ezenkívül el kell kerülni a gyalázkodásokat, emellett a határozatnak nincs semilyen hatékonysága. ĺgy a parlamenti vita csak árthat Szlovákia nemzetközi megítélésének. Beszédében arra figyelmeztetett, hogy a külügyi bizottság által előkészített határozati javaslat roszszul értelmezi a területen kívüliség és a jogrend fogalmát. Elmondta, a szlovák–magyar alapszerződésnek nincs olyan kitétele, hogy Budapest nem támogathat anyagilag bizonyos szlovákiai aktivitásokat. Duka Zólyomi felszólalása után az MKP frakciója nem kapcsolódott be a vitába, tárgyi megjegyzéseket sem tett, hogy megelőzze az újabb gyalázkodást. Sajnálkozását fejezte ki, hogy koalíciós partnereik a másik oldalra álltak. Megjegyezte: a kedvezménytörvény a szlovákiai választási kampány részévé vált, s úgy érzi: Szlovákia nem akarja gyorsan lezárni a tárgyalásokat.

Eduard Kukan külügyminiszter szerint nem megoldás az MKP-politikusok és a szlovákiai magyarok gyalázása, mert a probléma két ország között keletkezett. Elmondta, a magyar fél legutóbbi levelének elemzése után úgy gondolja, kemény tárgyalások várnak a két országra, de lát esélyt a megegyezésre. Felszólalásából arra lehet következtetni, hogy Pozsony nem arról tárgyal, hogy a kedvezménytörvény milyen formában érvényesüljön, hanem arról, hogy a létező kétoldalú szerződések és a nemzetközi dokumentumok kellőképpen biztosítják a szlovákiai magyarok jogait. Vagyis bizonyos értelmezés szerint arról, milyen formában ne érvényesüljön Szlovákiában. Kukan célzást tett arra is, hogy sikerült egyfajta nemzetközi lobbit megnyerni az ügynek. Ján Rusnák (SDKÚ) javaslata szerint is a szövegtervezetet meg kell toldani olyan résszel, hogy a kétoldalú és sokoldalú kisebbségi egyezmények megfelelőek, s hogy a Magyar Köztársaság tegyen lépéseket, hogy folytathatók legyenek a jószomszédi kapcsolatok.

Jozef Kalman, a HZDS vezérszónoka szerint, ha a jelenlegi szlovák– magyar kapcsolatok rosszabbak lennének, akkor azt háborúnak neveznék. Kalman a parlamentet a Szlovák Köztársaság Nem Szuverén Nemzeti Tanácsaként parafrazálta.

Több javaslat is elhangzott a státusiroda-hálózat bezáratására, mindkét nemzeti párt a szlovák– magyar alapszerződés felmondását követelte. Ivan Šimko belügyminiszter válaszában azt mondta: a minisztériumnak nincs módjában a Szövetség a Közös Célokért bejegyzését megkérdőjelezni, a dolgok még a diplomácia hatáskörébe tartoznak. (mono)

Mikrofon nélkül ordítoztak

A tegnapi ülés többször megszakadt. Miután Miroslav Kotian (SNS) négyperces felszólalási ideje lejárt, az elnöklő Bugár Béla kikapcsoltatta mikrofonját. Kotian arra hivatkozva, hogy mivel a magyar képviselők törvényeket sértenek, s a vita 12 órára rövidítését is megszavazták, joga van elmondani beszédét, így kikapcsolt mikrofon mellett kiabált. Szolidaritásból Ivan Hudec (HZDS) sem a pulpitusra állt, hanem előle ordította mondandóját. Bugár szünetet rendelt el, s az ellenzék kérte az ülésvezető cseréjét. Jozef Migaš házelnök összehívta a frakcióvezetőket, akik megígérték, képviselőik rendesen fognak viselkedni. (-rn-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?