Egy repülőgép sem tudná átszakítani a bősi gátat

Pozsony. „Terrorista támadással is számoltak azok az előírások, melyeket a bősi vízerőmű építésekor is figyelembe vettek” – közölte Július Binder, a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat egykori igazgatója, aki szerint nem lennének komoly következményei egy esetleges merényletnek.

Pozsony. „Terrorista támadással is számoltak azok az előírások, melyeket a bősi vízerőmű építésekor is figyelembe vettek” – közölte Július Binder, a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat egykori igazgatója, aki szerint nem lennének komoly következményei egy esetleges merényletnek. „A gátat egy repülőgép sem tudná átszakítani. Úgy tervezték, hogy nyolcas erősségű földrengést is kibírjon” – mondta. Szerinte nem kell tartani a víz megfertőzésétől sem. „Az ivóvizet nem a Dunából, hanem a föld mélyén rejlő készletekből nyerjük. A műszerek azonnal jeleznék a legkisebb változást is” – jegyezte meg. „A biztonsági intézkedéseket már nem tudjuk jobban fokozni” – nyilatkozta Ján Blahuta, az erőmű igazgatója. A szigorú biztonsági intézkedések az Amerika-ellenes merénylet óta vannak érvényben. A létesítmény mindkét oldalát lezárták, nem közlekedhetnek a kerékpárosok, csak az erőmű alkalmazottai, valamint a járőrök. Biztosítva van az erőmű 24 órás megfigyelése. Az erőműhöz tartozó épületekben biztonsági kamerák működnek. A védelmi és a belügyminisztérium megerősítette, megfelelő óvintézkedéseket foganatosítottak, a stratégiai fontosságú épületek, köztük erőműveink, az amerikai és brit nagykövetség védelmét fokozták. Az atomerőművek felett nem repülhet át egy gép sem. Boris Gandel külügyi szóvivő közölte: az Egyesült Államok és a NATO még nem használták a szlovákiai légteret az afganisztáni akció kapcsán. (rp, s, sza, lil)

Kassa. „Washington számára csak a terroristák elleni választámadás lehetősége maradt. A vállalati biztonsági intézkedésekről nem óhajtunk nyilatkozni” – mondta John H. Goodish, a US Steel kassai vállalatának elnök-igazgatója. Jelenleg 30 amerikai menedzser él és dolgozik Kassán, ők a terrortámadásokat követően azonnal személyi védelmet kaptak, és továbbra is testőrök vigyáznak rájuk és családjaikra. A gyárba való belépéskor minden gépkocsit és gyalogosan érkezőt átkutatnak, a szigorított ellenőrzések alól a vállalat alkalmazottai sem képeznek kivételt. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?