Dzurinda kormányfő jövőre jobb évet ígér

Pozsony. Már jövőre, különösen a második félévben nőhetnek a reálbérek, a számottevő emelkedés pedig 2005-ben várható – véli Mikuláš Dzurinda.

Pozsony. Már jövőre, különösen a második félévben nőhetnek a reálbérek, a számottevő emelkedés pedig 2005-ben várható – véli Mikuláš Dzurinda. „Reményeim szerint már nemcsak a makroökonómiai mutatók javulnak az elkövetkező esztendőben, hanem azok is, amelyek közvetlenül érintik az embereket” – nyilatkozta a kormányfő a Rádio Expressnek. A januártól életbe lépő 19 százalékos jövedelemadó csökkentéséről óvatosan nyilatkozott, mint mondta, kell egy-két évet várni, hogy kiderüljön, ennek milyen hatása lesz a költségvetés bevételi oldalára és a vállalkozói környezetre. „De már az is nagy visszhangra talált külföldön, amit eddig elértünk” – mondta, majd a nagyszombati autógyár majdani megnyitásának pozitívumait sorolta.

Dzurinda szerint a kormány idén teljesítette legfőbb célkitűzéseit, jövőre Szlovákia az Európai Unió és a NATO tagja lesz. „Bármennyire fájdalmas is volt ez az év és kritikusan tekintünk rá vissza, ki kell mondani, hogy két fő célunk teljesült” – hangsúlyozta. A negatívumok közt a kormánykoalíció problémáit és parlamenti többségének nehézkes biztosítását nevezte. „Azonban én tudom, hogy a lelkiismeretem tiszta, és mindig aszerint és úgy cselekedtem, amire a választóktól mandátumot kaptam” – tette hozzá. Dzurindát az is bántja, hogy év közben meg kellett emelni a fogyasztási adót, és rendkívüli erőfeszítést kellett kifejteni, hogy Szlovákia javulást érjen el az uniós alapok merítése terén. A kormányfő összességében nyugodtabb évet vár, melyben sikerül befejezni a reformokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?