Délen rosszabbak a demográfiai mutatók

Pozsony. Fogy és öregszik a lakosság, erősítette meg a statisztikai hivatal mellett működő Népességkutató Központ (VDC) tegnap nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentése.

Pozsony. Fogy és öregszik a lakosság, erősítette meg a statisztikai hivatal mellett működő Népességkutató Központ (VDC) tegnap nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentése. „A kilátások nem túl rózsásak, a természetes népszaporulat alacsony, az ország lakosainak száma csökken – mondta lapunknak Berta Benjámin, a statisztikai hivatal alelnöke. – A helyzetet rövid távon enyhén javíthatja a bevándorlás, de ehhez kormányzati intézkedésekre van szükség.” El kellene dönteni, hogy milyen mértékben és milyen feltételek mellett tesszük lehetővé a külföldiek letelepedését az országban, és enyhíteni kell a bevándorlási szabályokon. „A negatív hatások már 2010 után jelentkezhetnek, lesznek olyan régiók, ahol munkaerőhiány alakulhat ki” – véli Berta. Elméleti statisztikai számítások szerint 300 év múlva teljesen kihalhat Szlovákia, ha a jelenlegi folyamat nem változik, erre természetesen nincs gyakorlati esély.

A népesség csökkenésének és a lakosság elöregedésének együttes hatásaként nőnek a gazdaságilag aktív emberek gazdasági terhei, ugyanis kevesebb embernek kell majd eltartani a lakosság nem dolgozó részét. A népességcsökkenés és elöregedésének következménye, hogy csökken a munkára fogható népesség aránya is. A VDC prognózisa alapján 2025-re országosan 3 százalékkal csökken a munkaképes emberek száma. Ez regionálisan eltérő lesz, a legnagyobb mértékű Nyitra megyében várható, ahol közel 9 százalékkal dolgoznak majd kevesebben, mint 2005-ben. A népesség alakulásának tekintetében is hátrányos helyzetben vannak a dél-szlovákiai járások. „Az ország déli határai melletti régiókban magas a halandóság, alacsony a népszaporulat, dél-keleten magas a vetélések aránya is” – mondta Jurčová Danuša, a VDC munkatársa. Ebben a régióban a legalacsonyabb a lakosság várható élettartama, a férfiak esetében 65–68 év, a nőknél 75–77 év. Igaz, hogy a mutatók ezekben a járásokban is javulnak, de lassabban, mint az északi, északnyugati régiókban, így a regionális különbség egyre nagyobb lesz. „A magyar nemzetiségű lakosság népesedési mutatói sokban hasonlítanak a Magyarországi lakosság adataihoz, részben ezzel is magyarázható a szlovákiai területi különbség” – véli a statisztikai hivatal alelnöke. Az életkorra vonatkozó adatok mellett rosszak a válási mutatók is, a Losonci járás például 1999–2003 között megelőzte Pozsony–Ligetfalut, mely általában vezeti ezt a listát. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?