Csúszik a hittantanítás bevezetése

Pozsony. Elhúzódhat a vallásoktatás, mint kötelezően választható tantárgy bevezetése az általános iskolák alsó tagozatán, jelentette be tegnap Martin Fronc.

Pozsony. Elhúzódhat a vallásoktatás, mint kötelezően választható tantárgy bevezetése az általános iskolák alsó tagozatán, jelentette be tegnap Martin Fronc.

Az oktatási miniszter szerint meg kell várni a parlament döntését a Szentszékkel kötött szerződéssel kapcsolatban, mert annak hatályba lépéséhez a honatyák beleegyezésére is szükség van. Arról ő sem tudott nyilatkozni, hogy az egyezmény mikor kerül a parlament elé.

A keretegyezményben, mellyel a Vatikánnal kötött alapszerződést akarják kiegészíteni, az állam vállalja, hogy a katolikus egyház által üzemeltetett iskolákat az állami iskolákkal azonos mértékben támogatják. A szerződés-kiegészítésben az is szerepel, hogy ha a szülők kérik, már az óvodákban is lehet vallást oktatni, az alsó tagozaton pedig kötelezően választható tantárggyá teszik. Az oktatási minisztérium korábban 11 bejegyzett szlovákiai egyházzal írt alá hasonló szerződést, de a katolikus oktatásról szólót az ANO azzal vétózta meg, hogy a Vatikánnal kötött egyezményt csak a parlament hagyhatja jóvá.

Később a liberálisok véleményének adott igazat a KDH-s Daniel Lipšic által vezetett igazságügyi minisztérium is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?