Bush nem látogat Szlovákiába

Pozsony. Szlovákia integrációs törekvéseinek támogatásáról biztosította tegnap telefonon Mikuláš Dzurinda kormányfőt George Bush amerikai elnök. A Fehér Ház első embere a választások eredményéhez is gratulált.

Pozsony. Szlovákia integrációs törekvéseinek támogatásáról biztosította tegnap telefonon Mikuláš Dzurinda kormányfőt George Bush amerikai elnök. A Fehér Ház első embere a választások eredményéhez is gratulált. Dzurinda megköszönte Washington támogatását és hangsúlyozta, hogy Szlovákia még soha nem állt ilyen közel integrációs céljainak teljesüléséhez, mint most. Reményét fejezte ki, hogy Szlovákiának esélye lesz kamatoztatni a jelenlegi történelmi esélyét. Dzurinda az ország, az államfő és a kormány nevében szlovákiai látogatásra hívta meg Busht. A Fehér Ház első emberét már Rudolf Schuster is meghívta idei júniusi washingtoni hivatalos látogatása során. Az amerikai elnök megígérte: keresni fogja ennek lehetőségét. A „nemzetközi helyzetre való tekintettel”, vagyis az iraki válság miatt azonban a legnagyobb valószínűség szerint Bush a NATO novemberi prágai bővítési konferenciája után nem látogat Szlovákiába. Ezt tegnap Ján Füle, a szlovák államfő szóvivője jelentette be. (t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?