Kairó. Az amerikai erők még tavaly szeptemberben fogták el Szaddám Huszein egykori iraki diktátort, és csak decemberben jelentették be ennek tényét hivatalosan – állította szombaton az Okaz cím szaúdi napilap saját forrásaira hivatkozva.
Bush elnök jelenlétében három napig faggatták?
Az újság szerint a napokban vált ismertté az, hogy a volt iraki vezetőnek őrizetbe vétele után kábítószert adtak, és Washingtonba szállították. Ott három napig a Fehér Házban faggatták George Bush amerikai elnök jelenlétében. Ezt követően visszaszállították Bagdadba. Az újság tudni véli azt, hogy az amerikai kormányzat három forgatókönyvet dolgozott ki Szaddám Huszein őrizetbe vételének bejelentésével kapcsolatban, amelyek közül Colin Powell külügyminiszter változatát fogadták el. Ebben az szerepelt, hogy szállítsák vissza a diktátort Irakba, majd hivatalosan jelentsék be, hogy szülővárosa, Tikrít közelében elfogták. A lépéssel az iraki ellenállás morális szintjét kívánták aláásni, és elébe menni a különböző emberi jogi szervezetek tiltakozásának – írta a szaúdi lap. További hírek Irakból a 4. oldalon. (m, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.