Bugár Bélát, a Magyar Koalíció Pártja elnökét

Tóth Tamás magyar külügyi szóvivő tegnap azt mondta, a romániai magyaroknak már megfelel a kedvezménytörvény módosító tervezete, amit Markó Béla RMDSZ-elnök is megerősített, ezzel szemben önnek még vannak fenntartásai. Tóth úgy véli, nem teljesen pontos az ön értelmezése, hiszen a kedvezménytörvényt módosító tervezet az oktatási támogatás kapcsán társadalmi szervezetekről beszél. Hogy is van ez?

Úgy tűnik, további módosítások lesznek. Szerintem az értelmezés nagyon pontos, nem szoktam keverni a dolgokat. Mi azt javasoljuk: legyen lehetőség arra, hogy intézmények – a szülői és a pedagógusszövetség – pályázhassanak támogatásért. Ezzel szemben a törvényjavaslatban most az szerepel, hogy az intézményeknél pályázhatnak a természetes személyek. Tudjuk, hogy Szlovákiában éppen ezzel volt a legnagyobb gond. Hétfőn újabb tárgyalásokat folytattunk, és közeledtek az álláspontok. Nem a saját véleményemet, hanem az MKP elnökségi döntését képviselem. Ha a külügy ezt bírálja, akkor az egész pártot kritizálja. A mi választóink Szlovákiában vannak, és az MKP az ő érdekeiket, nem pedig a magyar Külügyminisztériumét fogja képviselni. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?