Brutális rablás Csatán

Csata. Hétfőn délelőtt fél tíz és tíz óra között egy ismeretlen férfi a helyi postahivatalban brutálisan öszszeverte és egy késsel összeszurkálta a postáskisasszonyt, majd egyelőre ismeretlen nagyságú összeget vitt el.

Csata. Hétfőn délelőtt fél tíz és tíz óra között egy ismeretlen férfi a helyi postahivatalban brutálisan öszszeverte és egy késsel összeszurkálta a postáskisasszonyt, majd egyelőre ismeretlen nagyságú összeget vitt el. A bűncselekmény idején senki sem tartózkodott a lévai járásban fekvő község postáján, csak a hivatalnoknő. Tizenegy óra tájban szállították be sokkos állapotban és súlyos vérveszteséggel a zselízi kórházba. Weiss András kórházigazgató lapunknak elmondta, az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett a fején és a nyakán, azonnal műteni kellett, de túl van az életveszélyen. Állapota tegnap tovább stabilizálódott, sőt délelőtt már ki is hallgathatták a kerületi rendőrkapitányság nyomozói, de még legalább két hétig kórházi ápolásra szorul. Weiss doktor elmondta, hogy a támadó főleg az áldozat nyakát célozta meg, többször a nyaki főütőér mellé szúrt. A vizsgálat lezárásáig a rendőrség és a posta vezérigazgatósága hírzárlatot rendelt el. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?