Boldoggá avatják az utolsó magyar királyt

Vatikánváros. Boldoggá avatja II. János Pál pápa – előreláthatólag már 2004-ben – IV. Károly magyar királyt, I. Károly osztrák császárt (1887–1922), aki Ausztria és Magyarország utolsó uralkodója volt.

Vatikánváros. Boldoggá avatja II. János Pál pápa – előreláthatólag már 2004-ben – IV. Károly magyar királyt, I. Károly osztrák császárt (1887–1922), aki Ausztria és Magyarország utolsó uralkodója volt.

A pápa aláírta azt a rendeletet, amely a boldoggá avatási eljárás második, az avatást megelőző zárólépésének tekinthető, s elismeri annak bizonyosságát, hogy a trónfosztott IV. Károly 1922-ben, száműzetésben bekövetkezett halála után olyan csoda történt, amelyet az ő, mint Isten szolgája közbenjárásának tulajdonítanak. A boldoggá avatási eljárás első része még idén áprilisban megtörtént, amikor a Vatikán úgy ítélte meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó császára „hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket”.

IV. Károly király feddhetetlen jellemű és szilárd hitű ember volt, a hatalom gyakorlásában mindig az egyház szociális tanait vette alapul – állapította meg akkor a Szentszék, s most szombaton ezt a pápa újabb rendelete kapcsán José Saraiva Martins bíboros, a boldoggá- és szenttéavatási ügyek kongregációjának vezetője is megerősítette.

A boldoggá avatáshoz a keresztény erények elismerésén kívül a kánonjog szerint bizonyosságra van szükség arról, hogy az illető személy halála után olyan csoda történt, amelyet az ő, mint Isten szolgája, közbenjárásának tulajdonítanak.

A hősiesség nem feltétlenül jelent kivételes tulajdonságokat. Állhat abban is, hogy az illető nagylelkűen és tökéletességre törekedve teljesítette mindennapi kötelességeit. IV. Károly 1916-tól 1918-ig uralkodott. A monarchia 1918 őszi összeomlása után felfüggesztette osztrák császári, majd magyar királyi uralkodói jogainak gyakorlását, és családjával együtt Svájcba költözött. 1921-ben kétszer is sikertelenül kísérelte meg a magyar trón visszaszerzését. A második királypuccs kudarca után őrizetbe vették, és a Portugáliához tartozó Madeira szigetére internálták. Ezután a magyar Országgyűlés megfosztotta trónjától.

Madeirán halt meg 1922. április 1-jén. A boldoggá avatását szorgalmazók szerint halála után több olyan csodás eset is történt, amelyet az ő közbenjárásának tudható be. Ezek közül bizonyítottnak tekintik a következőt: egy halálos beteg, brazíliai szerzetesnővér IV. Károly boldoggá avatásáért imádkozva, természetes és megmagyarázhatatlan módon meggyógyult, amit egymástól függetlenül készült három orvosi szakvélemény is tanúsít.

II. János Pál: Az ünnep csend és alázat

Vatikánváros. A karácsonyt nem szabad elnyomnia az ünnepi zsibongásnak és zűrzavarnak – figyelmeztetett II. János Pál pápa szokásos, a karácsony előtti utolsó úrangyala imádságában.

A megroppant egészségű, 83 esztendős egyházfő viszonylag jó állapotban, érthetően mondta szavait a rossz idő miatt mindössze néhány száz érdeklődő és zarándok előtt – jelentette a Magyar Rádió. A pápa az ünnepi előkészületek végére, a karácsony közelségére utalva az ünnep alázatát, csendjét és értékét emelte ki a hívő emberek számára. (MR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?