Pozsony/Kelet-Szlovákia. A kelet-szlovákiai árvízhelyzet lassan normalizálódik, az özönvíz sújtotta területek lakosai pedig visszatérhetnek otthonaikba, már amelyeket nem sodort el vagy nem tett lakhatatlanná az ár. Az emberek csak most szembesülnek igazán, hogy milyen káruk keletkezett.
Biztosítatlant még az árvíz is húzza
Szerinte biztosítást ugyanis csak előre nem látható, feltételezhető eseményre lehet kötni. „Márpedig ahol a folyó vagy a patak gyakran kilép a medréből, ott váratlan elemi csapásról nem beszélhetünk” – nyilatkozta lapunknak a szóvivő, majd megjegyezte: nemcsak társaságuk cselekszik így, hanem a többi (hazai és külföldi) biztosító is, ellenkező esetben „maguk ellen dolgoznának”. Ugyanakkor szavai szerint lehetnek kivételes esetek is.
Mit tehetnek az árvíz elleni biztosítással rendelkező, vízkárral sújtott emberek? Meg kell várniuk a biztosító kárbecslőjét, vagy nekiláthatnak a takarításnak, fertőtlenítésnek? – kérdeztük Lucia Muthovát. „Az a legfontosabb, hogy az ügyfél kárjelentést tegyen. Nagyobb árvizeknél a biztosító együttműködik a községi hivatalokkal, így a szükséges formanyomtatványok ott beszerezhetők. Minden bejelentést helyszíni ellenőrzés is követ, ez azonban nem jelenti, hogy a károsult személy addig nem állhat neki otthona kitakarításához, rendbetételéhez, amíg a biztosító embere nem helyszínelt. Elvégre az állagmegóvás nemcsak joga, hanem kötelessége is. Azonban a tönkrement tárgyakat mindenképpen ajánlatos a kárbecslő érkezéséig megőrizni, esetleg fényképen rögzíteni a keletkezett kárt, a víz szintjét, bár az az ár levonulása után még sokáig látható a falon” – hangsúlyozta a szóvivő. Muthová elmondta: társaságuk elegendő kárbecslőt irányított a mostani kelet-szlovákiai árvizek sújtotta községekbe, így a kárfelmérés folyamatos. Az árvízhelyzetről a 4. oldalon olvashatnak. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.