Barroso már az unió feje

Strasbourg. Az Európai Parlament tegnap megválasztotta az Európai Bizottság elnökévé José Manuel Durao Barroso volt portugál miniszterelnököt. Tegnap eldőlt, hogy Szlovákia 14 EP-képviselője mely szakbizottságokban fog dolgozni, ám erről végérvényes döntés nem született.

Barroso feje fölött már az európai csillagglóriaReuters-felvételA portugál politikus Romano Prodit váltja a bizottság élén. Barroso 413 szavazatot kapott, 251-en szavaztak ellene. Egyébként – furcsa közjátékként – a portugál politikus megvárakoztatta a képviselőket a döntés kihirdetése előtt: széke üresen állt, senki sem tudta, hol tartózkodik, a képviselőknek több percet kellett rá várniuk.

Az EB-t sokan az unió kormányának mondják, s bár ez erős túlzás, az kétségtelen, hogy a testület óriási kezdeményező szerepet játszik, s az elfogadott döntések végrehajtását is neki kell figyelemmel kísérnie. Ennek megfelelően a bizottsági elnöknek különös fontossága van: nem véletlen, hogy az év első felében hosszas, színfalak mögötti alkudozások folytak kiválasztásáról a tagállamok között, jelöltekkel, önjelöltekkel, vétókkal, összeveszésekkel.

Meglepetést okozott, hogy a szocialisták frakcióvezetője tegnap, röviddel a szavazás előtt bejelentette: csoportjuk nagy része Barroso ellen szavaz majd. (A néppártiak ugyanis a szocialisták jelöltjét támogatták az Európai Parlament keddi elnökválasztásán, s ennek fejében azt követelték, hogy a szocialisták is szavazzák meg az általuk jelölt Barrosót.) A szocialisták és a többi, a portugál politikus elleni voksolást kilátásba helyező, kisebb parlamenti frakció mindenekelőtt a szociális érzékenységet kérték számon a portugál politikuson, az iraki háború ügyében az USA melletti egyöntetű kiállását nehezményezték. Egyesek kifogásolták, hogy támogatja Törökország minél gyorsabb EU-felvételét, miközben ez az állam szerintük sem földrajzilag, sem kulturálisan nem tartozik Európához. Azonban az Európai Néppárt súlyánál fogva (268 képviselőjük van a 732-ből), s mert a harmadik legnagyobb erőnek számító liberálisok (88 képviselő) szintén Barroso mellett tették le voksukat, megválasztása nem volt kétséges. És bár a szavazás titkos volt, kiszivárgott, hogy a szocialista frakció tagjainak egyharmada mégis Barrosóra voksolt. A portugál politikus ezt követően megkezdheti az új Európai Bizottság összeállítását.

A választás utáni sajtókonferenciáján Barroso közölte, hogy az augusztus 23-ával kezdődő héten fogja ismertetetni az új Európai Bizottság összetételét. Hangsúlyozta: a reszortokat nem a tagországok nagysága szerint fogja elosztani, hanem a jelöltek felkészültsége és tapasztalata lesz a mérvadó, amihez hozzátette: legalább nyolc nőt szeretne látni a csapatban. „A Bizottságban a kollegialitás és az egyenlőség elvének kell érvényesülnie, nem lesznek első- és másodosztályú biztosok.”

Az EP plénumában nem született végső döntés a képviselők leendő bizottsági besorolásáról. Lapunk információi szerint a mindkét szlovákiai magyar képviselő két bizottságban, Bauer Edit a szabadságjogokkal, igazságüggyel és belügyekkel, valamint a szociális kérdésekkel foglalkozóban, míg Duka Zólyomi Árpád a külügyi és az emberjogi bizottságban tevékenykedik majd. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?