Pozsony. Tegnap kisorsolták, hogy a Szlovák Televízió (STV) egyes választási kerekasztal-beszélgetésein mikor mely pártok szerepelnek majd.
Az SNS, HZDS duóval kezd az MKP
Pozsony. Tegnap kisorsolták, hogy a Szlovák Televízió (STV) egyes választási kerekasztal-beszélgetésein mikor mely pártok szerepelnek majd. A sorsoláson éles vitát váltott ki a KDH javaslata, hogy a fizetett választási hirdetésekre szánt időt is inkább a pártok számára ingyenes kerekasztal-beszélgetésekkel helyettesítsék. (Egy félperces hirdetésért 3500 koronát kér a televízió.) A kereszténydemokraták javaslatához az ANO, Ján Slota PSNS-e, az SDKÚ és a Jozef Kalman vezette Baloldali Blokk (ĽB) is csatlakozott. Az ANO már a sorsolás előtt bejelentette: nem tart igényt a hirdetési időből neki jutó részre, és az STV-nek azért fizetendő félmilliót inkább gyermekgyógyászati célokra ajánlja fel. „Az ANO ezt megengedheti magának, van pénze és saját televíziója is” – reagáltak a kisebb pártok képviselői. Az első kerekasztal-beszélgetést az MKP, a HZD, az SNS, az ANO, a Munkanélküliek és Kárvallottak Független Polgári Pártja és a Szlovákiai Romák Politikai Mozgalma–ROMA részvételével augusztus 22-én 21,55-től közvetíti a közszolgálati televízió egyes csatornája. A kormány jövő héten valószínűleg fontolóra veszi, hogy mégse kelljen fizetni a televíziós hirdetésekért. A MEMO 98 civilszervezet figyelmeztet, hogy az Európa Tanács ajánlása alapján az állami költségvetésből kellene fedezni a hirdetésekre szánt közvetítés költségeit.
Tegnap azt is kisorsolták, hogy a szlovák közszolgálati rádióban milyen felállításban vitatkoznak majd a pártok. (s,t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.