Az egész magyar közösség elismerése

Pozsony. Több neves szlovákiai magyar értelmiségi vett át tegnap emlékplakettet a pozsonyi Helytartói Palotában Csáky Páltól.

Csáky Pált jó érzés töltötte elSomogyi Tibor felvételePozsony. Több neves szlovákiai magyar értelmiségi vett át tegnap emlékplakettet a pozsonyi Helytartói Palotában Csáky Páltól. Az emberjogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes Burián László ebedi esperesplébánosnak és Bartal Károly jászóvári premontrei apátnak a Szlovák Köztársaság Aranyplakettjét, Bartusz György képzőművésznek, Koncsol László és Gál Sándor írónak, Mácza Mihály történetírónak, Korcsog László nyugalmazott pedagógusnak, Füriné Szutyányi Erzsébetnek, a pozsonyi Szent Erzsébet Kórház Nukleáris Medicína Klinikája munkatársának, valamint Dráfi Mátyás színművésznek a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét adományozta. „E névsort végignézve nagyon jó érzés tölt el, valamennyi nemzet büszke lehet ilyen képviselőkre. A Magyar Koalíció Pártja erkölcsi kötelességének tartja ily módon is értékelni a kiemelkedő magyar személyiségek munkáját. Külön megtiszteltetés, hogy augusztus huszadika tájékán mondhatok köszönetet eddigi tevékenységükért, és tolmácsolhatom az egész magyar közösség elismerését” – köszöntötte az ünnepelteket Csáky Pál. Az ünnepség előtt a miniszterelnök-helyettes Boros Miklósnak, a Magyar Köztársaság távozó nagykövetének szlovákiai kiküldetése befejezése alkalmából a Szlovák Köztársaság Aranyplakettjét nyújtotta át. További részletek az 5. oldalon. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?