Pozsony. Varga Miklós húszéves slágere, az Európa szlovák nyelvű változata lesz Szlovákia nem hivatalos „eurohimnusza”. Ez a dal is elhangzott a pozsonyi Euroszoba tegnapi megnyitóján.
A vén Európa szobája
Tegnap Graham Watson, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője Pozsony belvárosában kampányolt Jozef Banášnak, az ANO parlamenti képviselőjének társaságában. „Nem ígérek ingyen sört, csak szebb jövőt!” – mondta Watson két fiatal lánynak. Másoknak az európai uniós tagság nyújtotta előnyökről, a határok átjárhatóságáról és a külföldi munkavállalás lehetőségeiről beszélt. Az Új Szó kérdésére elmondta, a legtöbb euroszkeptikus polgár Szlovákia szuverenitását félti a csatlakozás után. „Néhány párt nem viszonyul elég felelősségteljesen a kampányhoz. Ez azonban az ANO-ra nem vonatkozik” – mondta a párt szórólapjait osztogató EP-képviselő.. (jéel)
Ivan Lexa is szavazni akar
Pozsony. A titkosszolgálat ötödik hónapja vizsgálati fogságban levő volt igazgatója is részt akar venni a Szlovákia uniós tagságáról szóló májusi ügydöntő népszavazáson. Ezt tegnap Ivan Lexa védőügyvédje erősítette meg. A Róbert Remiáš meggyilkolása ügyében felbujtással gyanúsított Lexa még nem igényelt szavazói igazolványt. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.