A hallgatók harmadát tudja támogatni a kabinet

Pozsony. Martin Fronc oktatásügyi miniszter elfogadhatatlannak tartja Ivan Mikloš pénzügyminiszter elképzelését, mely szerint az állam egyformán támogatná az állami és a magánegyetemeket. Fronc attól tart, ennek hatására magánszemélyek is egyetemalapításba kezdenének.

A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a felsőfokú képzésre szánt költségvetési keretet többfelé kellene elosztani, s az egyetemek a jelenleginél is kevesebb központi támogatást kapnának. Az oktatási miniszter szerint ez példa nélküli Európában.

Martin Fronc bejelentette, a diákhitelekről szóló törvénytervezet parlamenti elfogadásáról a független honatyákkal, az ellenzékkel és a Diáktanács képviselőivel is tárgyalni kíván. Teljesíthetetlennek tartja azonban a hallgatóknak azt a javaslatát, hogy a szociális ösztöndíjra jogosultak körét jelentősen bővíteni kellene, illetve a támogatást kötetlen célokra lehessen felhasználni.

Szigeti László oktatásügyi államtitkár közölte, a Magyar Koalíció Pártja szeretné, ha legalább a hallgatók fele jogosult lenne ösztöndíjra, ez ügyben tárgyalni kívánnak. Az elképzelések alapján például azok a hallgatók részesülhetnek majd szociális juttatásban, akiknek négy fős családjában a havi jövedelem nem haladja meg a 21 600 koronát. Ha egy négytagú családban mindkét testvér felsőfokú tanulmányokat folytat, csak 31 ezer koronánál alacsonyabb összegű havi bevétel esetében igényelhető a szociális ösztöndíj. A legmagasabb összegű – 6300 koronás – juttatásra csak a nappali tagozatos hallgatók lesznek jogosultak. A tervek szerint a diákok csupán egyharmada kaphat havonta rendszeres, vissza nem térítendő támogatást. Ez az államnak évente mintegy 900 millió koronába kerülne. A szakemberek átlagban havi 3000 koronás ösztöndíjak folyósításával számolnak.

A tandíj összegének megfelelő diákhitelt a jövőben nemcsak a hazai egyetemek nappali és levelező tagozatos hallgatói igényelhetnék, hanem a külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló szlovák állampolgárok is. A kölcsönként kiutalt összeget ugyanakkor nem a hallgatók, hanem az egyetemek számlájára továbbítanák.

A költségtérítéses felsőoktatás januárra tervezett bevezetése után ha a diák nem fizeti be a tandíjat, elveszítheti hallgatói jogviszonyát, figyelmeztetett Fronc. (ervé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?