Katalin hercegnő egészségi állapotáról a diagnózis nyilvánosságra kerülése óta nem sokat lehetett tudni. A legújabb találgatások szerint azonban egészségügyi állapota nem a legjobb. Vilmos herceg felesége szakított a hagyományokkal, amire évek óta mindig is törekedett.
Keresés
Már négyszáz személyt fertőzött meg egy betegség Szlovákiában
Egy majdnem elfeledett betegség nagy sikerrel tért vissza. Csehországban is hónapok óta tombol, már közel 10 000 ember fertőződött meg.
Megkezdték a Csonkavárnál talált középkori kút kitisztítását és feltárását
Megkezdték annak a középkori kútnak a kitisztítását és feltárását, melyre néhány héttel ezelőtt bukkantak rá a királyhelmeci Csonkavár melletti területen. Gönczy Bertalan vártulajdonos, a komplex felújítási munkálatokat vezető helyi lokálpatriota szerint még nem tudni, pontosan mennyi törmelék van a kútban, de szinte biztos, hogy jóval mélyebben van az alja, mint ahogy azt most felülről látni lehet.
Fico: Nyárig el kellene fogadnia a parlamentnek a közmédiáról szóló törvényt
Még a nyár előtt el kellene fogadnia a parlamentnek a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvényt, de nem gyorsított eljárásban fogja tárgyalni – jelentette ki Robert Fico (Smer) kormányfő a szerdai, alsókorompai (Dolná Krupá) kihelyezett kormányülést követően.
Pocisková és Tům álomháza: Épül a várhegy alatti ingatlan
Nela Pocisková (33) színésznő, aki jelenleg a JOJ új sorozatát forgatja, és párja, Filip Tům (46) 2020-ban vásárolt egy nagy házat Pozsony egyik előkelő részén. Időközben azonban lebontották és építkezni kezdtek. Az új szerelmi fészek lassan formát ölt.
Krónikus köhögés? Komoly probléma is állhat a háttérben
A köhögés az egyik leggyakoribb tünet, ami miatt az emberek orvoshoz fordulnak.
Újabb brutális cápatámadás történt egy turistaparadicsomban
Az ötcsillagos hotelben megszálló turistára tengeri fürdőzése során támadt a cápa.
Mintha elnyelte volna a föld a fiatal férfit – segítsen megtalálni!
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eltűnt férfi felkutatásában.
A nyertes horgász 300 eurót vihet haza
A Dunaszerdahelyi járásban négy horgászszervezet van. Ezek közül három mind városi, a somorjai, a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri; a nyárasdi az egyetlen, ami falusi kezdeményezés. A Nyárasdi Horgászszervezet 1968-ban alakult és azóta is aktívan működik
Fico: Május 1-jén is lesz kormányülés
Bár államünnep, a kormány május 1-jén is ülésezni fog, egyebek mellett Szlovákia európai uniós tagságával is foglalkozik majd – jelentette ki Robert Fico (Smer) kormányfő a szerdai, alsókorompai (Dolná Krupá) kihelyezett kormányülést követően.